A rendőri büntetőbíróság zsebkönyve

szöveg
minősített tartalom

Edvi Illés Károly (Somogyszil, 1842. június 26. – Budapest, 1919. április 6.) jogi doktor, jog- és váltóügyvéd, királyi ügyész, az MTA levelező tagja (1895), Edvi Illés Pál unokaöccse. A jogi tanfolyamot 1864-ben végezte Budapesten; 1864-től 1867-ig mint jogtanító működött Szirákon gróf Degenfeld-Schonburg Lajos és József mellett. 1867-ben jogi doktori és ügyvédi oklevelet nyert; 1867-től 1871 végéig mint pest megyei alügyész a központban, majd a Szegedre delegált bíróságnál volt alkalmazva. 1872-től 1883-ig mint királyi ügyész a szegedi várban, Aradon, Budapesten és Pécsett működött. Részt vett a betyárvilág és az alföldi rablóbandák felszámolásában, Rózsa Sándor ügyében is ő volt az vád képviselője. 1883-ban látóképességének elvesztése miatt nyugalomba helyezték. Ezen súlyos csapás nem akadályozta őt meg ügyvédi és írói működésében és így ugyanazon évben a pécsi ügyvédi kamara tagja lett, és mint gyakorló ügyvéd 1885 június végéig kiválóan működött bűnügyekben. Azután Aradon folytatta az ügyvédkedést; 1888 végén a fővárosba költözött és ott nyitott ügyvédi irodát. Jogi írásai mellett több szépirodalmi művet is alkotott. 1889 és 1916 között a Budapesti Hírlapban állandó jelleggel jelentek meg cikkei büntetőjogi és közjogi témákban. 1918-ban királyi udvari tanácsosi címet kapott.

"A közigazgatás egyszerűsítéséről szóló 1901: XX. t.-c. 13—22. §-ainak, s az ezek alapján kiadott 65000/909. sz. bm. rendeletnek életbelépésével a rendőri büntetőbíráskodás terén új korszak nyílik meg. A törvényekben és rendeletekben meghatározott s a közigazgatási hatóság hatásköréhez utalt kihágások maradnak az eddigiek. A bíróságok szervezete azonban és különösen az eljárás gyökeresen megváltozik... A két rendelet tanulmányozásából mindenki megyöződhetett arról, hogy az új rend nagy föladatat ró a rendőri büntetőbíróságokra: mert minden irányban pontosan körülírja azok eljárását s a legkisebb részletekig menő szabályosságot követel oly dolgokban is, amelyekre nézve eddig minden megkötöttség nélkül intézkedhettek. Hogy a rendőri büntetőbíróság, ideértve a községi bíróságot is, új föladatának méltóan megfelelhessen, ennek első és lényeges föltétele az, hogy könnyen kezelhetően és átnézhetően együtt bírja mindazt az anyagot, amelyre a kihágások tárgyában való bíráskodás terén szűksége van. E föltételt kívánja megvalósítani a jelen zsebkönyv..."

Cím(ek), nyelv
van változata A rendőri büntetőbíróság zsebkönyve - 1912. Második kiadás
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy büntetőjog
tárgy közigazgatási jog
tárgy szabálysértési jog
tárgy szabálysértési eljárás
tárgy rendőrségi eljárás
tárgy jogszabály-magyarázatok
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Dr. Edvi Illés Károly (1842-1919)
kiadó Révai Testvérek Irodalmi Intézet Rt. Kiadása
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Magyarország
térbeli vonatkozás Osztrák-Magyar Monarchia
térbeli vonatkozás Magyar Királyság
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1911
Jellemzők
hordozó papír
méret 554 p
méret 16 cm
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Országgyűlési Könyvtár
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Országgyűlési Könyvtár
leltári szám/regisztrációs szám OGYK jelzet: B5/89
leltári szám/regisztrációs szám 0421919