Parlamenti szólásszabadság

Székfoglaló értekezés

szöveg
minősített tartalom

Edvi Illés Károly (Somogyszil, 1842. június 26. – Budapest, 1919. április 6.) jogi doktor, jog- és váltóügyvéd, királyi ügyész, az MTA levelező tagja (1895), Edvi Illés Pál unokaöccse. A jogi tanfolyamot 1864-ben végezte Budapesten; 1864-től 1867-ig mint jogtanító működött Szirákon gróf Degenfeld-Schonburg Lajos és József mellett. 1867-ben jogi doktori és ügyvédi oklevelet nyert; 1867-től 1871 végéig mint pest megyei alügyész a központban, majd a Szegedre delegált bíróságnál volt alkalmazva. 1872-től 1883-ig mint királyi ügyész a szegedi várban, Aradon, Budapesten és Pécsett működött. Részt vett a betyárvilág és az alföldi rablóbandák felszámolásában, Rózsa Sándor ügyében is ő volt az vád képviselője. 1883-ban látóképességének elvesztése miatt nyugalomba helyezték. Ezen súlyos csapás nem akadályozta őt meg ügyvédi és írói működésében és így ugyanazon évben a pécsi ügyvédi kamara tagja lett, és mint gyakorló ügyvéd 1885 június végéig kiválóan működött bűnügyekben. Azután Aradon folytatta az ügyvédkedést; 1888 végén a fővárosba költözött és ott nyitott ügyvédi irodát. Jogi írásai mellett több szépirodalmi művet is alkotott. 1889 és 1916 között a Budapesti Hírlapban állandó jelleggel jelentek meg cikkei büntetőjogi és közjogi témákban. 1918-ban királyi udvari tanácsosi címet kapott.

Olvastatott a Magyar Tud. Akadémia II. osztályának 1903. jún. 15-én tartott ülésén.

A mentelmi jog, azon belül is a parlamenti szólásszabadság, mint a közjog és a büntetőtörvénykönyv, avagy a büntető perrendtartás része.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy közjog
tárgy alkotmányjog
tárgy parlamenti jog
tárgy parlamenti képviselők
tárgy képviselők jogállása
tárgy mentelmi jog
tárgy szólásszabadság
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Dr. Edvi Illés Károly (1842-1919)
kiadó Magyar Tudományos Akadémia
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Magyarország
térbeli vonatkozás Osztrák-Magyar Monarchia
térbeli vonatkozás Magyar Királyság
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1903
Jellemzők
hordozó papír
méret 20 p
méret 22 cm
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Országgyűlési Könyvtár
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Országgyűlési Könyvtár
leltári szám/regisztrációs szám OGYK jelzet: B6/1076 MPGY KK
leltári szám/regisztrációs szám 0413332