Karcag

kép
minősített tartalom

Ill., színes fekvő képeslap. A Kossuth téren álló református templom tornyából készített látkép a volt Bárány fogadóval és Járási hivatallal. Kossuth tér: Karcag központjában egyesültek az öt irányból idevezető egykori jelentős országutak: az egykori postaút Debrecen felől, a püspökladányi, a füzesgyarmati, a kisújszállási és a kunmadarasi út. Mivel a város közelében volt a Hortobágy, a mocsaras árterén átvezető egyetlen átkelőhely a Zádor-híd volt. A mocsárvilág lecsapolása, a tervszerű vízrendezés előtti időszakban az ezen a tájon utazók, kereskedők részére Karcag szinte kikerülhetetlen volt. Természetes, hogy az utak ilyen koncentrációja, egy helyen történő találkozási pontja, a közeli és távoli tájak kereskedőinek, iparosainak, gazdáinak találkozóhelyévé, fórumává vált és igen nagy területet igénylő kereskedelmi központtá, piaccá alakult. A természetföldrajzi adottságok, a 17-18. századi közlekedési, gazdasági, társadalmi viszonyok együttesen hozták létre azt a hatalmas piacteret, amelyből a mai Kossuth tér kialakult. 1892-ben Kossuth Lajos születésének 90. évfordulóján változtatták meg a tér nevét, az addigi Piac tér felvette a ma is használatos Kossuth tér nevet.; Bárány vendéglő és szálloda: A Kossuth tér 4. szám alatt álló épület volt az egykori Bárány vendéglő és szálloda. A karcagiak által Nagyvendéglőnek vagy nagykocsmának hívott épület 1825-ben épült eklektikus stílusban. Szabadon álló, egyemeletes, kontyolt nyeregtetős épület. Főhomlokzat 3-3-3 ablaktengelyű, középrizalittal. A teljes egészében kváderezett felületű közbülső rizalit füzérdíszes, képszékes párkánya pedig jóval magasabb, felette volutákkal díszített lépcsős attika. A földszint és a rizalit ablakai félkörívesek, a többi egyenes záródású. A középrizalit ablakai armírozott keretezésűek. Az emelet ablakainak tagozatos záróköves kerete van. Az emeleti ablakok könyöklőpárkánya gyámos, a földszinti könyöklők gyám nélküliek. A két szint között egy övpárkány fut körbe az épületen. A vendéglő és a szálló bejárata az utcáról nyílt a középrizalit két oldalán, ahol most ablak található és az eredeti homlokzati elemek módosultak. Karcag módos embereinek egykori szórakozó helye napjainkban a Karcagi Általános Iskolai Központ székhelye, mely 2011. szeptember 01-én kezdte meg működését három általános iskola összevonásával (Györffy István Általános Iskola, Kiskulcsosi Általános Iskola, Kováts Mihály Általános Iskola).; Járásbíróság: Madarász Imre református lelkész, országgyűlési képviselő kezdeményezésére épült fel a város főterén a Járásbíróság épülete 1891-ben a piactéren, a városi mészárszék helyén. Az egyemeletes, közép- és két sarokrizalitos épület architektúrája hasonlít a mellette álló, 1825-ben épült Bárány fogadó épületéhez. Napjainkban a városi bíróság és ügyészség működik az épület falai között. Földszintjén cukrászda és különböző üzletek találhatóak.; Postai futás nélkül.;

Postcards, Square, Inn, Tavern, Primary school, District court, Court, View, Air photo

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Képeslapok, Terek, Fogadók, Általános iskolák, Járásbíróság, Bíróság, Látkép, Légifelvétel
célközönség általános
Személyek, testületek
kiadó k.n.
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye h.n.
térbeli vonatkozás Karcag
időbeli vonatkozás é.n.
Jellemzők
hordozó papír
méret 15,1 x 10,5 cm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
azonosító 50100417665a
azonosító 50100417665b
leltári szám/regisztrációs szám 50100417665