Karcag - Kossuth Lajos tér

kép
minősített tartalom

Ill., színes fekvő képeslap. A képeslapon a Kossuth téren lévő Járásbíróság, Bárány fogadó, Gyógyszertár és Gimnázium épülete látható. Kossuth tér: Karcag központjában egyesültek az öt irányból idevezető egykori jelentős országutak: az egykori postaút Debrecen felől, a püspökladányi, a füzesgyarmati, a kisújszállási és a kunmadarasi út. Mivel a város közelében volt a Hortobágy, a mocsaras árterén átvezető egyetlen átkelőhely a Zádor-híd volt. A mocsárvilág lecsapolása, a tervszerű vízrendezés előtti időszakban az ezen a tájon utazók, kereskedők részére Karcag szinte kikerülhetetlen volt. Természetes, hogy az utak ilyen koncentrációja, egy helyen történő találkozási pontja, a közeli és távoli tájak kereskedőinek, iparosainak, gazdáinak találkozóhelyévé, fórumává vált és igen nagy területet igénylő kereskedelmi központtá, piaccá alakult. A természetföldrajzi adottságok, a 17-18. századi közlekedési, gazdasági, társadalmi viszonyok együttesen hozták létre azt a hatalmas piacteret, amelyből a mai Kossuth tér kialakult. 1892-ben Kossuth Lajos születésének 90. évfordulóján változtatták meg a tér nevét, az addigi Piac tér felvette a ma is használatos Kossuth tér nevet.; Járásbíróság: Madarász Imre református lelkész, országgyűlési képviselő kezdeményezésére épült fel a város főterén a Járásbíróság épülete 1891-ben a piactéren, a városi mészárszék helyén. Az egyemeletes, közép- és két sarokrizalitos épület architektúrája hasonlít a mellette álló, 1825-ben épült Bárány fogadó épületéhez. Napjainkban a városi bíróság és ügyészség működik az épület falai között. Földszintjén cukrászda és különböző üzletek találhatóak.; Bárány vendéglő és szálloda: A Kossuth tér 4. szám alatt álló épület volt az egykori Bárány vendéglő és szálloda. A karcagiak által Nagyvendéglőnek vagy nagykocsmának hívott épület 1825-ben épült eklektikus stílusban. Szabadon álló, egyemeletes, kontyolt nyeregtetős épület. Főhomlokzat 3-3-3 ablaktengelyű, középrizalittal. A teljes egészében kváderezett felületű közbülső rizalit füzérdíszes, képszékes párkánya pedig jóval magasabb, felette volutákkal díszített lépcsős attika. A földszint és a rizalit ablakai félkörívesek, a többi egyenes záródású. A középrizalit ablakai armírozott keretezésűek. Az emelet ablakainak tagozatos záróköves kerete van. Az emeleti ablakok könyöklőpárkánya gyámos, a földszinti könyöklők gyám nélküliek. A két szint között egy övpárkány fut körbe az épületen. A vendéglő és a szálló bejárata az utcáról nyílt a középrizalit két oldalán, ahol most ablak található és az eredeti homlokzati elemek módosultak. Karcag módos embereinek egykori szórakozó helye napjainkban a Karcagi Általános Iskolai Központ székhelye, mely 2011. szeptember 01-én kezdte meg működését három általános iskola összevonásával (Györffy István Általános Iskola, Kiskulcsosi Általános Iskola, Kováts Mihály Általános Iskola).; Gyógyszertár: A gimnázium rövidebb oldalával szemben lévő, egyemeletes saroképület eredetileg valószínűleg lakóháznak épült 1910 körül. Nyeregtetővel fedett, héjazata pala. Az épület a sarkokon ill. a széleken rizalitos, oromzatos kialakítású. A hosszabbik szár közepén háromtengelyes, oromzatos rizalit van, felette és a mögötte lévő tetőn huszártoronyszerű felépítménnyel. A homlokzatot igen változatos, nagyon gazdag, nyers tégladekoráció díszíti. A földszintjén ma gyógyszertár és különböző üzletek találhatók.; Állami Gimnázium (ma Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium): A gimnázium eklektikus épületét Walsh Viktor budapesti műépítész tervezte. 1894-ben adták át a gimnázium főbejáratától a sarki épületszárnyig tartó részt. 1906-ban megkezdett iskolabővítéskor épült a jelenlegi bejárat és az attól balra lévő épületrész, ekkor kapta meg az épület a végleges mai formáját. 1676-ban kért rektort a karcagi református gyülekezet a debreceni kollégiumtól. Kezdetben az oktatás a latin ismeretanyagra épült. A 19. század közepén Karcagon is a nemzeti nevelés vált hangsúlyossá. A század vége felé megkezdődött az oktatás az algimnáziumi osztályokban. A Nagykunság meghatározó oktatási intézményévé a 20. század elején vált, amikor is nyolcosztályos gimnázium lett, és az érettségiztetés jogát is elnyerte. 1948-ban államosították, majd 1950-ben vette fel Gábor Áron nevét. 1968-ban indult meg az egészségügyi oktatás. A képzési szerkezet 1998-ban változott, amikor világbanki modell alapján működő humán szakközépiskolai oktatás indult meg. A 2009. esztendő elhozta a Református Egyház számára a gimnázium újraindításának lehetőségét.; 2 példány postai futás nélkül.; Gyártási szám: XVI.-4/724

Postcards, Square, District court, Court, Inn, Restaurant, Hotel, Pharmacy, Grammar school, School, Educational institutions, Public institutions

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
nyelv angol
nyelv német
nyelv orosz
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Képeslapok, Terek, Járásbíróság, Bíróság, Fogadó, Vendéglő, Szálloda, Gyógyszertár, Gimnáziumok, Iskolák, Oktatási intézmények, Közintézmények
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Dollinger Erhardt
kiadó Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Karcag
időbeli vonatkozás é.n.
Jellemzők
hordozó papír
méret 14,8 x 10,4 cm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
azonosító 50100419193a
azonosító 50100419193b
leltári szám/regisztrációs szám 50100419193
leltári szám/regisztrációs szám 50100419203