Karcag - Petőfi-szobor a gimnáziummal

kép
minősített tartalom

Ill., fekete-fehér fekvő képeslap. A képeslapon a Kossuth téren álló Petőfi szobor, valamint a gimnázium és gyógyszertár épülete látható. Kossuth tér: Karcag központjában egyesültek az öt irányból idevezető egykori jelentős országutak: az egykori postaút Debrecen felől, a püspökladányi, a füzesgyarmati, a kisújszállási és a kunmadarasi út. Mivel a város közelében volt a Hortobágy, a mocsaras árterén átvezető egyetlen átkelőhely a Zádor-híd volt. A mocsárvilág lecsapolása, a tervszerű vízrendezés előtti időszakban az ezen a tájon utazók, kereskedők részére Karcag szinte kikerülhetetlen volt. Természetes, hogy az utak ilyen koncentrációja, egy helyen történő találkozási pontja, a közeli és távoli tájak kereskedőinek, iparosainak, gazdáinak találkozóhelyévé, fórumává vált és igen nagy területet igénylő kereskedelmi központtá, piaccá alakult. A természetföldrajzi adottságok, a 17-18. századi közlekedési, gazdasági, társadalmi viszonyok együttesen hozták létre azt a hatalmas piacteret, amelyből a mai Kossuth tér kialakult. 1892-ben Kossuth Lajos születésének 90. évfordulóján változtatták meg a tér nevét, az addigi Piac tér felvette a ma is használatos Kossuth tér nevet.; Petőfi szobor: A szobor György Dezső szobrászművész alkotása, 1948. március 15-én avatták fel. Különlegessége, hogy talapzatát abból a márványobeliszkből faragták, melyet 1805-ben József nádor emlékére emeltek, és amelyet, mint Habsburg jelképet 1849. áprilisában a karcagiak ledöntöttek.; Állami Gimnázium (ma Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium): A gimnázium eklektikus épületét Walsh Viktor budapesti műépítész tervezte. 1894-ben adták át a gimnázium főbejáratától a sarki épületszárnyig tartó részt. 1906-ban megkezdett iskolabővítéskor épült a jelenlegi bejárat és az attól balra lévő épületrész, ekkor kapta meg az épület a végleges mai formáját. 1676-ban kért rektort a karcagi református gyülekezet a debreceni kollégiumtól. Kezdetben az oktatás a latin ismeretanyagra épült. A 19. század közepén Karcagon is a nemzeti nevelés vált hangsúlyossá. A század vége felé megkezdődött az oktatás az algimnáziumi osztályokban. A Nagykunság meghatározó oktatási intézményévé a 20. század elején vált, amikor is nyolcosztályos gimnázium lett, és az érettségiztetés jogát is elnyerte. 1948-ban államosították, majd 1950-ben vette fel Gábor Áron nevét. 1968-ban indult meg az egészségügyi oktatás. A képzési szerkezet 1998-ban változott, amikor világbanki modell alapján működő humán szakközépiskolai oktatás indult meg. A 2009. esztendő elhozta a Református Egyház számára a gimnázium újraindításának lehetőségét.; Gyógyszertár: A gimnázium rövidebb oldalával szemben lévő, egyemeletes saroképület eredetileg valószínűleg lakóháznak épült 1910 körül. Nyeregtetővel fedett, héjazata pala. Az épület a sarkokon ill. a széleken rizalitos, oromzatos kialakítású. A hosszabbik szár közepén háromtengelyes, oromzatos rizalit van, felette és a mögötte lévő tetőn huszártoronyszerű felépítménnyel. A homlokzatot igen változatos, nagyon gazdag, nyers tégladekoráció díszíti. A földszintjén ma gyógyszertár és különböző üzletek találhatók.; 4 példány postai futás nélkül.; Gyártási szám: XVI. 7-631

Postcards, Square, Statue, Monuments, School, Grammar school, Educational institutions, Public institutions, Pharmacy

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Képeslapok, Terek, Szobrok, Emlékművek, Iskolák, Gimnáziumok, Oktatási intézmények, Közintézmények, Gyógyszertárak
célközönség általános
Személyek, testületek
kiadó Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Karcag
időbeli vonatkozás é.n.
Jellemzők
hordozó papír
méret 13,9 x 8,9 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
azonosító 50100419356a
azonosító 50100419356b
leltári szám/regisztrációs szám 50100419356
leltári szám/regisztrációs szám 50100419355
leltári szám/regisztrációs szám 50100419348
leltári szám/regisztrációs szám 50100419349