Kunhegyes – Parkrészlet

kép
minősített tartalom

Illusztrált, fekete-fehér fekvő képeslap. A képeslapon a református templom és az előtte kialakított park részlete látható. A legrégebbi református egyház jegyzőkönyve már említést tesz arról, hogy 1640-ben Kunhegyesnek volt református temploma, egyháza, prédikátora és oskolamestere. A törökök kiűzése után csak 1698-ban kezdtek visszatelepedni, a következő éves hivatalos bejárás leírása szerint a kőtemplom még megvolt. Romladozásából Egerből hozatott kőművesek állították helyre. 1776-ban templomot építtettek a kunhegyesi reformátusok, mely a jelenlegi templom és a lelkészlak között volt. A ma is álló és az ország 2. legnagyobb református templomát 1827-1844 között építették klasszicista stílusban. Homályossy Ferenc tervei alapján Grizner József hevesi építész kezdte meg az akkor még egy tornyos templom megépítését. 1837-ben keresték fel az országos hírű Hild József pesti építészt, hogy a tervrajzokat átdolgozva kéttornyos templomot építsen a közösségnek. Streimelvogel Mihály egri építőmester készítette a két tornyot, a tetőzetet, valamint a templom belsejét és a karzatait. A főbejárat felett lévő ablak, a toronyablakok, a félkört alkotó felső ablakok, a tornyok tetőzete román stílust, a főbejárat mellett lévő ión féloszlopok, a belső dór oszlopok, a szószék körüli díszítések pedig reneszánsz stílust mutatnak. A 3 hajós csarnoktemplom 3 szintes mellékhajókkal és csehsüveg boltozatokkal rendelkezik, mely belülről kétemeletes, körülfutó karzatos. A templom orgonáját Docsekát József debreceni orgonaépítész készítette 1885-ben.; Postai futott 1959. február 21-i dátummal.; Gyártási szám: XVI.-4/574

Postcards, Church, Park, Monuments

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Képeslapok, Templomok, Parkok, Műemlékek
célközönség általános
Személyek, testületek
kiadó Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Kunhegyes
létrehozás dátuma 1959-02-21
időbeli vonatkozás 1959
Jellemzők
hordozó papír
méret 13,9 x 8,8 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
azonosító 50100412082a
azonosító 50100412082b
leltári szám/regisztrációs szám 50100412082