1895-dik évi országgyűlési törvényczikkek

Elsőrangú szakférfiak közreműködése mellett jegyzetekkel, utalásokkal és magyarázatokkal ellátva

szöveg
minősített tartalom
Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy közjog
tárgy parlamenti jog
tárgy közigazgatási jog
tárgy közlekedési igazgatás
tárgy vallásügyi igazgatás
tárgy igazságügyi igazgatá
tárgy vízügyi igazgatás
tárgy hadügyi igazgatás
tárgy pénzügyi igazgatás
tárgy pénzügyi jog
tárgy költségvetési jog
tárgy adójog
tárgy magánjog
tárgy szabadalmi jog
tárgy védjegyjog
tárgy jogszabályok
tárgy jogszabály-magyarázatok
tartalomjegyzék
I. Az 1895. évben kiállítandó újonczok megajánlásáról
II. Az 1895. év első két hónapjában viselendő közterhekről és állami kiadásokról szóló 1894. évi XXXIV. t.-cz. hatályának az 1895. évi április hó végéig való kiterjesztéséről
III. Az ország erdélyi részeiben, továbbá a volt Kraszna-, Közép-Szolnok-, Zaránd megyék és a volt Kővárvidék területén a megszüntetett úrbéri dézsmák kárpótlásánál visszatartott összegeknek kiszolgáltatásáról
IV. Az 1895. évi állami költségvetésről
V. A segesvár-szentágothai helyi érdekű vasút megépítésére és üzleti berendezésére szükséges költségek biztosításáról
VI. A párdány-zsombolyai helyi érdekű vasút engedélyezéséről
VII. A székely vasutak kiépítéséről
VIII. A mezőgazdasági statistikai adatok összeírásáról
IX. Az ország szent koronája egyik őrének megválasztásáról
X. Az összeférhetetlenségről szóló 1875. évi I. t.-czikk 4. §-ának kiegészítéséről
XI. Az 1892. évi közösügyi zárszámadásra alapított végleges leszámolás szerint Magyarország terhére mutatkozó tartozás fedezéséről és az 1894. évi közösügyi kiadásokra Magyarország által pótlólag fizetendő összegről
XII. A budapesti földalatti villamos közúti vasút részvénytársaságnak adandó állami kedvezmények tárgyában
XIII. A Rába és mellékfolyóinak szabályozásáról szóló 1885. évi XV. és 1893. évi XXII. t.-cz. végrehajtása folytán szükséges teendőkről
XIV. A szőlődézsmaváltsági tartozások lerovására nézve adandó újabb állami kedvezményekről
XV. A pénztári készletekről és az ezekből fizetendő beruházásokról
XVI. Az aldunai Vaskapu szabályozásánál felmerülő pótmunkálatokról, valamint a szabályozási munka költségeinek hitelművelet útján leendő fedezéséről
XVII. Az orsz. nemzeti kiállítás költségeinek részbeni fedezésére rendezendő osztály-sorsjátékról
XVIII. Az áruforgalmi statisztikáról szóló 1881. évi XIII. t.-cz. kiegészítéséről és némely határozmányának módosításáról
XIX. A Kecskemét-fülöpszállási h. é. vasút engedélyezéséről
XX. A Fehér- és Tolna-vármegyei helyi érdekű vasutak Székesfehérvár-adony-szabolcsi és adony-szabolcspaksi vonalainak engedélyezéséről
XXI. A budapesti helyi érdekű vasutak r. t. tulajdonát képező vasútvonalak engedélyokmányainak és engedélyokmány függelékeinek egyesítéséről
XXII. A boldvavölgyi h. é. vasút engedélyezése tárgyában
XXIII. A garamberzencze-lévai h. é. vasútról
XXIV. A nógrádmegyei helyi érdekű vasút engedélyezéséről
XXV. Kereskedelmi viszonyainknak Spanyolországgal való ideiglenes rendezéséről
XXVI. A pápa-csornai h. é. vasút engedélyezéséről
XXVII. A karczag-tiszafüredi helyi érdekű gőzmozdonyú vasút engedélyezéséről
XXVIII. A kaposvár-fonyódi h. é. vasút engedélyezéséről . . 99 XXIX. A zólyom-brézó-breznóbánya-tiszolczi h. é. gőzmozdonyú vasút engedélyezéséről
XXX. A nagykikinda - nagybecskereki h. é. gőzmozdonyú vasútnak az 1881. évi LXXIII. t.-cz.-be beczikkelyezett engedélyokmánya módosításáról
XXXI. A győrveszprémdombovári h.é. vasút engedélyezéséről
XXXII. A zalavölgyi h. é. vasút engedélyezéséről
XXXIII. A csákovár-bókai h. é. vasút engedélyezése tárgyában
XXXIV. A tengeri hajók építésének állami segélyben való részesítéséről
XXXV. A törvényes kamatláb meghatározásáról
XXXVI. A m. korona országainak egész területén érvényben levő törvényes kamatláb leszállításáról
XXXVII. A találmányi szabadalmakról
XXXVIII. Bosznia és Herczegovina kormányzata által 24 millió korona (12 millió forint) összegben felveendő országos kölcsönről
XXXIX. A közös hadsereg (haditengerészet) és a honvédség beszállásolásáról szóló 1879-ik évi XXXVI. t.-cz. némely szakaszának módosításáról
XL. A Bosznia és Herczegovina megszállására megszavazott hitelből épített bród-zeniczai vasútnak és a szlavonbródi boszna-bródi összekötő vonalnak a nevezett országok részére való átadásáról
XLI A védjegyek oltalmáról szóló 1890. évi II. t.-cz. módosításáról és kiegészítéséről
XLII. Az izraelita vallásról
XLIII. A vallás szabad gyakorlatáról
XLIV. A budapesti királyi büntető törvényszék felállításáról
XLV. A versecz-gattajai helyi érdekű vasútengedélyezéséről
XLVI. A mezőgazdasági termények, termékek és czikkek hamisításának tilalmazásáról
XLVII. A szarvasmarha-tenyésztés országos emelésére szolgáló alapról
XLVIII. A Közép-Duna egységes szabályozásáról, valamint az ország egyéb jelentősebb folyóvizein első sorban szükséges szabályozási munkálatokról
XLIX. Az 1896. év első negyedében viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról
L. Az 1881. évi LXX., illetőleg az 1889. évi XLIII. törvényczikk hatályának meghosszabbításáról és a jelzálogos kölcsönkövetelések bizonyos átruházásánál adandó bélyeg- és illetékkedvezményekről
LI. Egy millió egy-koronásnak az ezredéves ünnepélyek alkalmára való veretése tárgyában
LII. Az 1896. évben kiállítandó újonczok megajánlásáról
LIII. A hegyes-feketehegy-palánkai h. érdekű vasút engedélyezéséről
LIV. A temesvár-módosi helyi érdekű vasút engedélyezése tárgyában
LV. A pancsova-petrovoszellói helyi érdekű vasút engedélyezése tárgyában
teljes tartalomjegyzék
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Imling Konrád
kiadó Ráth Mór
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Magyarország
térbeli vonatkozás Osztrák-Magyar Monarchia
térbeli vonatkozás Magyar Királyság
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
dátum 1895-01-01
időbeli vonatkozás 19. század vége
Jellemzők
hordozó papír
méret 209, 34 p
méret 22 cm
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Országgyűlési Könyvtár
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Országgyűlési Könyvtár