Ferences templom kívülről

Vár és ferences kegytemplom

kép

Széchenyi György püspök telepítette le a ferences rendet Sümegen 1649-ben és építtetett számukra templomot és kolostort a belváros legmagasabb pontján. A kívülről puritán épületegyüttes a török hódoltság idején a védelmi feladatokhoz igazodott. Belső terében igényes barokk berendezés található. Szent Mihály arkangyal és a négy evangélista szobrával díszített szószéket Bíró Márton püspök faragtatta. A főoltár Richter Ferenc karmelita szobrász műve. Az oszlopokkal szegélyezett, szobrokkal és faragványokkal díszített baldachinos oltármű középpontjában a szent királyok szobraitól közrefogott, középkori Pieta-kegyszobor látható. A templom az 1696-os első csodálatos gyógyulást követően lett országos hírű Mária kegyhely, és zarándokhely. A kegytemplom története A műemlék ferences kegytemplom (Szt. István tér 9. T-el: 83). Ősét Széchenyi György püspök építtette 1649-ben, aki ez évben telepítette Sümegre ferenceseket. Mai barokk formáját 1852-ben nyerte. Kegyszobra 1653-ból való. A hatalmas, gazdag pompájú faragott barokk főoltárt Fr. (Richter) Domonkos győri karmelita készítette. A freskókat Kontuly Béla alkotta: a hajó képeit 1951-55 közt, a szentélyt 1968-ban. A templom Sarlós Boldogasszony tiszteletére van szentelve. 36x13 m. 1968-ban új palafedést és külső felújítást, 1972-ben márvány padozatot és belső felújítást kapott. Búcsú: Jézus Szíve vasárnap és Kisboldogasszony utáni vasárnap Szentségimádás: farsang három utolsó napja.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy művelődéstörténet XX.sz.
célközönség általános
Tér- és időbeli vonatkozás
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
Jellemzők
hordozó fotópapír
méret 10 x 15 cm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
leltári szám/regisztrációs szám M-K-96/258/2 ; 96/10/2