Sümeg, Mária kegyhely

Szent Antal oltár

kép

Sümeg,Mária kegyhely,Szent Antal oltár.Fekete-fehér képes levelezőlap a 19.sz. elejéről a Szent Ferenc Rend kiadásában. A kegytemplom története A műemlék ferences kegytemplom (Szt. István tér 9. T-el: 83). Ősét Széchenyi György püspök építtette 1649-ben, aki ez évben telepítette Sümegre ferenceseket. Mai barokk formáját 1852-ben nyerte. Kegyszobra 1653-ból való. A hatalmas, gazdag pompájú faragott barokk főoltárt Fr. (Richter) Domonkos győri karmelita készítette. A freskókat Kontuly Béla alkotta: a hajó képeit 1951-55 közt, a szentélyt 1968-ban. A templom Sarlós Boldogasszony tiszteletére van szentelve. 36x13 m. 1968-ban új palafedést és külső felújítást, 1972-ben márvány padozatot és belső felújítást kapott. Búcsú: Jézus Szíve vasárnap és Kisboldogasszony utáni vasárnap Szentségimádás: farsang három utolsó napja.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy művelődéstörténet
tárgy képzőművészet
tárgy építészet
tárgy templomok
tárgy Sümegi Ferences Kegytemplom
tárgy búcsújáró helyek
tárgy Mária kegyhely
tárgy muzeális képeslapok
tárgy Sümegi Városi Múzeum gyűjteménye
tárgy helytörténet XX.sz.
célközönség általános
Személyek, testületek
kiadó Szent Ferenc Rend
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Sümeg
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
időbeli vonatkozás XIX.sz.
Jellemzők
hordozó fotópapír
méret 9 cm x 14 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház