Fájdalmas Szűzanya a kegyoltár mögött

Mária kegyhely

kép

A fényképen a Sümegi Mária kegyhely látható.A fájdalmas Szűz a kegyoltár mögött.A Szűzanya ölében Jézussal kovácsolt vas keret veszi körbe. a kép verzéjén a Sümeg Városi Múzeum pecsétje. Széchenyi György püspök telepítette le a ferences rendet Sümegen 1649-ben és építtetett számukra templomot és kolostort a belváros legmagasabb pontján. A kívülről puritán épületegyüttes a török hódoltság idején a védelmi feladatokhoz igazodott. Belső terében igényes barokk berendezés található. Szent Mihály arkangyal és a négy evangélista szobrával díszített szószéket Bíró Márton püspök faragtatta. A főoltár Richter Ferenc karmelita szobrász műve. Az oszlopokkal szegélyezett, szobrokkal és faragványokkal díszített baldachinos oltármű középpontjában a szent királyok szobraitól közrefogott, középkori Pieta-kegyszobor látható. A templom az 1696-os első csodálatos gyógyulást követően lett országos hírű Mária kegyhely, és zarándokhely. A kegytemplom története A műemlék ferences kegytemplom (Szt. István tér 9. T-el: 83). Ősét Széchenyi György püspök építtette 1649-ben, aki ez évben telepítette Sümegre ferenceseket. Mai barokk formáját 1852-ben nyerte. Kegyszobra 1653-ból való. A hatalmas, gazdag pompájú faragott barokk főoltárt Fr. (Richter) Domonkos győri karmelita készítette. A freskókat Kontuly Béla alkotta: a hajó képeit 1951-55 közt, a szentélyt 1968-ban. A templom Sarlós Boldogasszony tiszteletére van szentelve. 36x13 m. 1968-ban új palafedést és külső felújítást, 1972-ben márvány padozatot és belső felújítást kapott. Búcsú: Jézus Szíve vasárnap és Kisboldogasszony utáni vasárnap Szentségimádás: farsang három utolsó napja.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy magyar művelődéstörténet
tárgy magyar képzőművészet
tárgy építészet
tárgy templomok
tárgy egyháztörténet
tárgy Sümeg nevezetességei
tárgy Ferences kegytemplom
tárgy képeslapok
tárgy Városi Múzeum Sümeg
tárgy helytörténeti gyűjtemény
célközönség általános
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Sümeg
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
Jellemzők
hordozó fotópapír
méret 8,5 cm x 13,5 cm
kép színe monokróm
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház