VI. Józsai Pálinka és Pogácsaverseny

kép

A Józsai Közösségi Ház és a Józsai Kertbarát Kör közös szervezésével immár 6. alkalommal került megrendezésre a Józsai Pálinka és Pogácsaverseny 2014. március 8-án. Ezen a napon a férfiak megmutathatták milyen zamatos pálinkát készítettek, a nők pedig, hogy milyen finom pogácsát tudnak sütni. A versenyre csak a józsai lakosok és a megyei kertbarát köri tagok nevezhettek. A megmérettetésre szép számban érkeztek nevezések a megyei kertbarátok köréből, de a józsai lakosok is sikeresen bemutatkoztak ezen a napon. Két kategóriában(borpárlat és egyéb) is a józsaiak győzedelmeskedtek. Helyieken kívül Debrecenből, Földesről, Hajdúdorogról, Téglásról, Hajdúböszörményből, Kabáról is jöttek. Összesen 19 pogácsa és 83 db pálinka került a zsűri asztalára. A beérkezett pálinkákat szilva, vegyes, borpárlat és egyéb kategóriába sorolva értékelte a zsűri. Az értékelésnél figyelembe vették a technológiai korrektséget, mint tisztaságát, illatát, színét; a gyümölcs jellegét, az íz tisztaságát és, hogy ezek milyen harmóniában állnak egymással. Borpárlat kategóriában az első helyezettnek járó oklevelet és kupát Soltész Kálmán vette át. Másodikként Dr. Tóth Árpád, harmadikként pedig Szalontai István kapta meg az elismerést. A különdíjas Nagy István lett. Vegyes kategóriában Debreczeni Sándor csapókerti kertbarát tag pálinkája bizonyult a legjobbnak. Második helyen Láposi Imre homokkerti kertbarát végzett. Harmadik lett Kerékgyártó András főzete Téglásról, különdíjasként ifj. Juráskó István józsai lakos kapta meg az elismerést. Szilva kategóriában Nagy Vince csapókerti pálinkája bizonyult a legjobbnak. A másodiknak járó díjat Vízhányó Róbert vehette át. Harmadik helyezett Gáthy István lett. Őt Szolnoki László követte különdíjasként. Egyéb kategóriában a legkülönlegesebbnek Gyökös József szeder pálinkája bizonyult. Ezt követte Nagy István sárgabarack főzete. Harmadik helyezést kapott Papp László körtéből készített pálinkája. Különdíjat kapott Dr. Tóth Árpád birs pálinkája is. Amíg a férfiak a pálinkájukkal méretették meg magukat, addig az asszonyok a pogácsasütő képességüket mutathatták be ezen a napon. Különleges ízesítésű pogácsákat kóstolhatott a zsűri. Volt zöldfűszeres, kapros-túrós, medvehagymás-tepertős, kapros-pizzás, káposztás. De a hagyományos sajtos, túrós és tepertős pogácsák sem maradhattak el. Árva Istvánné sajtos pogácsája lett a legfinomabb. Kompár Miklósné tepertőse végzett a második helyen. Harmadikként Szolnokiné Gyökös Gizella vehette át az oklevelet és ajándékát saját készítésű túróval és sajttal sütött pogácsájáért. A zsűri két különdíjast hozott ki, Gyökös Józsefné, káposztását és Antal Sándorné túrós-kaprosát. Amíg a zsűri értékelte az asztalukra kerülő finomságokat, addig a közönség különböző színpadi produkciókat tekinthettek meg a színházteremben. Hallhattak népzenei összeállítást a MEA AMI növendékeitől, magyar nótákat Novák Miklóstól és Csúzi Juliannától. Fellépett még a Debreceni Népi Együttes Ifjúsági Csoportja és az Eagle Linedance Team. A rendezvény tombolasorsolással, közös nótázással és a nyertes pálinkák és pogácsák kóstolásával zárult. A hangulatról Szabó Sándor tangóharmonikás gondoskodott.

Cím(ek), nyelv
része Józsai Pálinka és Pogácsaverseny
kapcsolat http://jozsanet.hu/site.php?data[function_id]=7&data[id]=2899
kapcsolat http://www.haon.hu/pogacsara-a-jo-palinkat/2498566
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy VI. Józsai Pálinka és Pogácsaverseny
tárgy Józsai Kertbarát Kör
tárgy Debreceni Művelődési Központ
tárgy Józsai Közösségi Ház
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző DMK Józsai Közösségi Ház, Józsai Kertbarát Kör
kiadó Debreceni Művelődési Központ
közreműködő MEA AMI növendékei
Novák Miklós
Csúzi Julianna
Debreceni Népi Együttes Ifjúsági Csoportja
Eagle Linedance Team
Szabó Sándor tangóharmonikás
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Debrecen - Józsa/Józsai Közösségi Ház
térbeli vonatkozás Debrecen - Józsa
dátum 2014-03-08
létrehozás dátuma 2014-03-08
hivatalos kibocsátás 2014-03-24
időbeli vonatkozás 2014.03.08.
Jellemzők
hordozó egyéb digitális tárolóeszköz
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Debreceni Művelődési Központ, Józsai Közösségi Ház
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Debreceni Művelődési Központ belső archívum