XI. Józsai Borverseny

kép

Immár tizenegyedik alkalommal került megrendezésre a hagyományos józsai borverseny. A szép számú érdeklődőt vonzó megmérettetésen, a benevezett borokat, ezúttal is kiváló szakmai zsűri értékelte. Ebben az évben húsz vörösborból és hat fehérborból kellett a zsűrinek kiválasztani a legjobbakat. A zsűri tagjai idén Rád Péter (kertész üzemmérnök, borász), Pető József (a Józsai Kertbarát Kör szakmai vezetője, kertész üzemmérnök, borász) és Sovány Pál (a Józsai Kertbarát Kör elnöke, agrármérnök) voltak. A zsüri az értékelés során elmondta, hogy nagyon jó borok érkeztek, sokkal kiegyenlítettebb volt a színvonal, mint korábban. Ez persze nehezítette a döntést. A borok kezelését és készítését is rendben találták. Ehhez nagy segítség volt az évjárat, mivel olyan jó, mint a 2009-es évjárat volt, csak 20 évente egyszer van. Erre a vidékre jellemzőbb a vörös bor, bár szakmailag a síkságra inkább a fehér termesztése javallott. Így idén is jóval több nevezés ékezett vörösbor kategóriában. A legtöbb bor alapja az Otello szőlő volt, habár ez a fajta csak hobbikertekben lelhető fel, ilyet hivatalosan nem lehet forgalmazni magas metilalkohol tartalma miatt. Míg a zsűri értékelte a borokat addig szakmai előadásokat hallgathatott a publikum, régi boros történeteket, anekdotákat olvastak fel, daloltak, énekeltek a részvevők. 2010-es díjazottak: FEHÉRBOR: I. Bagdács Gyula (A legjobb józsai bor - vándorkupát kapott) II. Pető József III. Dr. Tóth Árpád VÖRÖSBOR: I. Nagy István (A legjobb józsai vörösbor - vándorkupát kapott) II. Pető József III. Szakály Ferenc Különdíj: Kállai Zoltán Tóth Gyuláné A helyezettek oklevelet kaptak és tárgyjutalomban részesültek.

Cím(ek), nyelv
része Józsai Borverseny
kapcsolat http://www.jozsanet.hu/site.php?data[function_id]=7&data[id]=487
kapcsolat http://www.jozsanet.hu/site.php?data[function_id]=7&data[id]=475
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy XI. Józsai Borverseny
felhasználói címke XI. Józsai Borverseny, Debreceni Művelődési Központ, Józsai Közösségi Ház
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Alsójózsai Nyugdíjas Egyesület, Józsai Kertbarát Kör, DMK Józsai Közösségi Ház
kiadó Debreceni Művelődési Központ
közreműködő Rád Péter (kertész üzemmérnök, borász), Pető József (a Józsai Kertbarát Kör szakmai vezetője, kertész üzemmérnök, borász), Sovány Pál (a Józsai Kertbarát Kör elnöke, agrármérnök)
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Debrecen - Józsa/Józsai Közösségi Ház
térbeli vonatkozás Debrecen - Józsa
dátum 2010-02-09
létrehozás dátuma 2010-02-09
hivatalos kibocsátás 2014-04-02
időbeli vonatkozás 2010.02.09.
Jellemzők
hordozó egyéb digitális tárolóeszköz
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Debreceni Művelődési Központ, Józsai Közösségi Ház
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Debreceni Művelődési Központ belső archívum