Révhelyi Elemér képei

Fertőszéplak Római Katolikus templom

kép
minősített tartalom

Fertőszéplak az 1930-as és az 1940-es években.

A Mindenszentekről elnevezett templom alapkövét 1728-ban Széchenyi György tette le. Két tornya 1735-ben készült el, órát mindkettőre a bécsújhelyi Kőnig József szerelt fel. A fazsindelyes, barokk templom magasra húzott homlokzatát két erős torony fogja közre, ezeket tagolt párkány osztja ketté. A homlokzat közepén ajtó, felette a Széchenyi-címer és a körszeletíves oromzaton Szent József, keresztelő Szent János és Szűz Mária szobra áll. A 18. századból megmaradt az eredeti berendezés, különösen szép a gazdagon faragott szószék. Ritka érdekesség szent Peregeus, a lábfájósok védőszentjének mellékoltára. A két toronyban összesen hat harang volt; az egyik, jelzés nélküli harangról a legenda azt tartja, hogy egy bika ásta ki a Fertő iszapjából. Szent Anna és nepomuki Szent János szobra áll a templom előtt; mindkettő 1750 körül készült.

Fertőszéplak a Kisalföld és az Alpok keleti nyúlványának találkozási helyén települt. Szomszéd települései: kelet felé Fertőd (az egykori Eszterháza , délkeletre Fertőszentmiklós, nyugatra Hegykő. A falutól északra a Fertő-tó vize csillog.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Fénykép
tárgy Fertőszéplak
tárgy Mindenszentek
tárgy Római katolikus
tárgy templom
tárgy barokk
tárgy Széchenyi
tárgy nepomuki Szent János szobor
tárgy Szent Anna szobor
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Révhelyi Elemér
kiadó Kuny Domokos Múzeum
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Tata
térbeli vonatkozás Kisalföld
térbeli vonatkozás Magyarország
térbeli vonatkozás Győr-Moson-Sopron megye
térbeli vonatkozás Fertőszéplak
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Tata
időbeli vonatkozás 1930-1940
Jellemzők
hordozó papír
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Kuny Domokos Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
leltári szám/regisztrációs szám 2013_0423