Révhelyi Elemér képei

Mária oszlop

kép
minősített tartalom

Fertőszéplak az 1930-as és az 1940-es években.

A templomdomb alján álló alkotás egy magas talapzaton, valamint a talapzatból kiemelkedő oszlop tetején ülő Mária-szoborból és az oszlop lábánál álló 3 mellékalakból áll. Mária bal karján a csecsemő Jézus, kezében az országalmával. Jobbkezében az országalma. Feje felett csillagglória. A baloldali mellékalak Szent Rókus kezében pásztorbottal, lábainál hűséges kutyájával. Középen Szent Flórián légiós egyenruhájában, mellette egy szárnyas puttó égő ház tűzét oltja. Jobboldalon Szent Lénárd alakja, lábánál egy borjú hever.

A szobor a templom háta mögött áll, aminek külön jelentősége, hogy a Mária szobor-csoportot 1935-ben felújították és az I. világháborúban elhunyt hősi halottak névsorával új talapzatot készítettek neki.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Fénykép
tárgy Fertőszéplak
tárgy Késő barokk
tárgy műemlék
tárgy Szent Rókus
tárgy Szent Flórián
tárgy Szent Lénárd
tárgy Mária
tárgy Hősök tere
tárgy Jézus
tárgy országalma
tárgy glória
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Révhelyi Elemér
kiadó Kuny Domokos Múzeum
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Tata
térbeli vonatkozás Fertőszéplak, Hősök tere
térbeli vonatkozás Kisalföld
térbeli vonatkozás Alpokalja
térbeli vonatkozás Győr-Moson-Sopron megye
térbeli vonatkozás Magyarország
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Tata
időbeli vonatkozás 1930-1940.
Jellemzők
hordozó papír
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Kuny Domokos Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
leltári szám/regisztrációs szám 2013_1365