Sümeg,Plébániatemplom

Templom belső

kép

Sümeg Urunk Mennybemenetele Plébániatemplom belső tere. A fotót Szelényi Károly készítette. Magyar Képek sorozatban jelent meg Budapesten. Urunk Mennybemenetele Plébánia Templom A Plébániatemplomot 1756-ban építette Padányi Biró Márton püspök. A külsejére nézve jelentéktelennek tűnő templom falait gyönyörű világhírű freskók díszítik, amit méltó nevén „rokokó sixtusi kápolnájaként” nevezünk. A különleges falfestményeket Franz Anton Maulbertsch-nek köszönhetjük. Az egész templom- az oldalfalak, a mennyezet, a hajó, a szentély és a kórus- egyetlen, harmonikusan egybeolvadó nagy festmény. A freskók a megváltás történetét mutatják be az Angyali üdvözlettől a Jézus születésén, a Három Királyok hódolatán át, Jézus szenvedésén, feltámadásán keresztül az első Pünkösdig. A sok falfestmény közül minden bizonnyal a főoltár mögötti falkép a legérdekesebb, amelyen az apostolok egyike „kihajol” a festményből, hogy jobban lássa Krisztus mennybemenetelét. A téren áll még Ramassetter Vince kékfestőmester, Sümeg nagy mecenásának szülőháza.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Sümeg nevezetességei
tárgy magyar templomok
tárgy Urunk Mennybemenetele Plébániatemplom
tárgy Franz Anton Maulbertsch freskók
tárgy Sümeg Városi Múzeum gyűjteménye
tárgy képeslapok,üdvözlőlapok
tárgy helytörténet XX.sz.
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Szelényi Károly
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Sümeg
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
időbeli vonatkozás 1992.
Jellemzők
hordozó fotópapír
méret 10 cm x 15 cm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám 93-58-2 M-N-94-107