Révhelyi Elemér képei

Kőszeg Kálvária templom szoborcsoport

kép
minősített tartalom

Kőszeg az 1930-as és az 1940-es években.

A tervező barokk stílusú díszítő és szerkezeti elemeket alkalmazott. A templom főhomlokzatán két kerek és egy szögletes torony látható. A homlokzatot szintén barokk szobrok díszítik, közepén a megfeszített Krisztus, oldalán a két lator látható. A kereszt tövében Mária Magdolna, Szűz Mária és Keresztelő Szent János alakját faragta meg a szobrász. A templom belül egyhajós, melyhez két oldalról egy-egy kis kápolna kapcsolódik. A jelenleg látható főoltár a jáki temetőkápolnából került ide, miután az eredeti 1947-ben gyújtogatás áldozata lett. A belső térben látható Molnár C. Pál festőművész, grafikus köztéri műve, a Szűz Mária fájdalma kórusmellvéd (1947). A templom mellé 1735-ben remetelak is épült. Itt lakott gr. Weisz Heinrich képíró remete, a templom első festője. A remetét a város látta el élelemmel, mert a szőlőskertek védelmében a jégesőt hozó felhők közeledtekor mindig meghúzta a vészt jelző harangot. A templom előtti térre felvezető lépcső 1775-ben készült el. Rajta alul két angyal figura, felül Szent Veronika és Szent Péter szobra díszlik.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Fénykép
tárgy Kőszeg
tárgy Kálvária templom
tárgy kálvária
tárgy Kálvária-hegy
tárgy barokk szobrok
tárgy megfeszített Krisztus
tárgy két lator
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Révhelyi Elemér
kiadó Kuny Domokos Múzeum
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Tata
térbeli vonatkozás Kőszeg
térbeli vonatkozás Vas-megye
térbeli vonatkozás Alpokalja
térbeli vonatkozás Nyugat-Dunántúl
térbeli vonatkozás Magyarország
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Tata
időbeli vonatkozás 1930-1940.
Jellemzők
hordozó papír
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Kuny Domokos Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
leltári szám/regisztrációs szám 2013_0447