Révhelyi Elemér képei
Kálvária templom
Kőszeg az 1930-as és az 1940-es években.
A templomhoz felvezető, csak gyalogosan járható meredek utat stációk szegélyezik. Az elsőket még 1763-ban Georg Schweitzer soproni kőfaragó készítette. Ezeket 1890-ben lebontották; ma a templom melletti kerítés falába beépítve láthatóak. A helyükre Ludwig Schöne bécsi építész tervei alapján 14 stáció és egy indító kápolna került. A Kálvária-hegy tetején 1686-ban a jezsuiták állították az első fakeresztet. Ennek helyére épült 1715-ben egy kápolna. Az 1712-ben dühöngő pestisjárványkor tett fogadalmakból a jezsuiták kezdeményezésére 1729- ben kezdődött el a Kálvária templom építése. A hagyomány szerint a szükséges építőanyagot, a mintegy 40000 darab téglát a város lakói vezeklésként szinte egyenként, kézben hordták fel. Az 1735-ben elkészült templom a maga nemében páratlan építmény. Különösen figyelemre méltó a táj és az épület összhangja.
A tervező barokk stílusú díszítő és szerkezeti elemeket alkalmazott. A templom főhomlokzatán két kerek és egy szögletes torony látható. A homlokzatot szintén barokk szobrok díszítik, közepén a megfeszített Krisztus, oldalán a két lator látható. A kereszt tövében Mária Magdolna, Szűz Mária és Keresztelő Szent János alakját faragta meg a szobrász. A templom belül egyhajós, melyhez két oldalról egy-egy kis kápolna kapcsolódik. A jelenleg látható főoltár a jáki temetőkápolnából került ide, miután az eredeti 1947-ben gyújtogatás áldozata lett. A belső térben látható Molnár C. Pál festőművész, grafikus köztéri műve, a Szűz Mária fájdalma kórusmellvéd (1947). A templom mellé 1735-ben remetelak is épült. Itt lakott gr. Weisz Heinrich képíró remete, a templom első festője.
Cím(ek), nyelv | |
---|---|
nyelv | magyar |
Tárgy, tartalom, célközönség | |
tárgy | Fénykép |
tárgy | Kőszeg |
tárgy | kálvária |
tárgy | stációk |
tárgy | szentség |
tárgy | barokk |
tárgy | építészet |
tárgy | megfeszített Krisztus |
tárgy | Mária Magdolna |
tárgy | Szent János |
Személyek, testületek | |
létrehozó/szerző | Révhelyi Elemér |
kiadó | Kuny Domokos Múzeum |
Tér- és időbeli vonatkozás | |
kiadás/létrehozás helye | Tata |
térbeli vonatkozás | Kőszeg |
térbeli vonatkozás | Vas megye |
térbeli vonatkozás | Alpokalja |
térbeli vonatkozás | Nyugat-Dunántúl |
térbeli vonatkozás | Magyarország |
az eredeti tárgy földrajzi fekvése | Tata |
időbeli vonatkozás | 1930-1940. |
Jellemzők | |
hordozó | papír |
méret | 2 db. |
kép színe | fekete-fehér |
formátum | jpeg |
Jogi információk | |
jogtulajdonos | Kuny Domokos Múzeum |
hozzáférési jogok | Kutatási engedéllyel hozzáférhető |
Forrás, azonosítók | |
leltári szám/regisztrációs szám | 2013_0472 |