Révhelyi Elemér képei

Kőszegi Kálvária templom

kép
minősített tartalom

Kőszeg az 1930-as és az 1940-es években.

Az 1729 és 1734 között épített Kálvária-templom, szőlőhegyekkel körülvett, békés és gyönyörű környezetben, az osztrák határtól mindössze néhány méterre található.

A hely története 1686-ban kezdődött, amikor itt egy fa keresztet állítottak fel. Később, 1715-ben a kereszt mellé Szent Donátnak, a szőlők védőszentjének tiszteletére egy kis kápolnát építettek, mely ma is ott található. Az 1700-as évek elején a hatalmas pestisjárvány ideje alatt a kőszegiek a Szentháromság-oszlop felállítása mellett egy templom felépítésére is fogadalmat tettek. A hegytetőn lévő templom felépítése sok akadályba ütközött. Pénzhiány és az építőelemek hegytetőre való feljuttatásának nehézsége is lassították a munkálatokat. A jezsuita szerzetesek 1729-ben letették a mai Kálvária-templom alapkövét és az évekig gyűjtögetett pénzből elkezdődhetett a templom építése. A városi összetartás egyik példaértékű eseménye volt, mikor a kőszegiek és a zarándokok kezükben hordták fel az építőanyagokat a dombtetőre (pl.: 70.000 téglát). Végül 1734-ben szentelték fel a templomot, azonban építése még évekig folytatódott. 1735 és 1847 között, a kápolna mellett épített házban remeték laktak. Ők felügyelték a templomot. A ház legnevesebb lakója Welsz Henrik gróf volt, aki a templom képeit festette. 1947-ben gyújtogatás következtében elpusztult a templom berendezése. A keresztúti stációkat 1686-ben jelölték ki. A stációfülkéket 1890-ben építették és 1910-ben került bele a szobrok.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Fénykép
tárgy Kőszeg
tárgy Kálvária templom
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Révhelyi Elemér
kiadó Kuny Domokos Múzeum
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Tata
térbeli vonatkozás Kőszeg
térbeli vonatkozás Vas megye
térbeli vonatkozás Nyugat-Dunántúl
térbeli vonatkozás Magyarország
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Tata
időbeli vonatkozás 1930-1940.
Jellemzők
hordozó papír
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Kuny Domokos Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
leltári szám/regisztrációs szám 2013_0440