Révhelyi Elemér képei

Szent Imre Templom Kőszeg

kép
minősített tartalom

Kőszeg az 1930-as és az 1940-es években.

A kőszegi Szent Imre-templom a Jurisics téren áll, a Szent Jakab mellett. 1697-től 1894-ig, a Jézus Szíve templom felszenteléséig ez volt Kőszeg plébániatemploma.

A templomot a protestáns gyülekezetnek építtette a város a boradóból. Eredetileg egy Walent Marx nevű kirschlagi osztrák építőmesterrel szerződtek, és ő 1615–1618 között nagyjából fel is építette az épületet, de közben önkényesen megváltoztatta a torony szerződésben megállapított magasságát és beboltozott néhány, a tervben elő nem írt részt. Ezért a város felbontotta a szerződést, és végül Wolf Zehentmayer bécsi építőmesterrel állapodott meg, aki 1640-ben magasabbra emelte a tornyot és befejezte a templomot. 1670-ben barokk stílusban kibővítették. A katolikusok 1673-ban kapták meg. A templom ma gótizáló, késő reneszánsz épület. Falait támpillérek erősítik. Egyhajós, gótikus szentélye sokszögben záródik. Gótikus arányú, hosszúkás formájú, reneszánsz részletezésű ablakai egészen sajátosak. A hajó északi oldalához 1670-ben csatolták a kápolnát és sekrestyét. Ennél is későbbi a szentély feletti Sanctus-tornyocska és a homlokzati torony felső, kettős hagyma formájú sisakja. Szent Imre szobrát 1722-ben helyezték el a főkapu felett. A barokk főoltárkép, amit ifj. Dorfmeister István festett 1805-ben, Szent Imre herceg fogadalmát ábrázolja; Szent Imre magyar főnemesi ruhában látható. A jobb oldali mellékoltár közelében id. Dorfmeister István: Vizitáció című képét helyezték el. Egykoron a miserendje közös volt az ugyancsak kőszegi Szent Jakab-temploméval: télen a Szent Imrében, nyáron a Szent Jakabban miséztek.

A templom mellett pár régi sírkő áll (a középkorban ezen a helyen volt a város temetője).

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Fénykép
tárgy Kőszeg
tárgy templom
tárgy plébánia
tárgy barokk
tárgy gótikus
tárgy reneszánsz
tárgy Szent Imre
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Révhelyi Elemér
kiadó Kuny Domokos Múzeum
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Tata
térbeli vonatkozás Kőszeg
térbeli vonatkozás Kőszeg Jurisics tér
térbeli vonatkozás Alpokalja
térbeli vonatkozás Nyugat-Dunántúl
térbeli vonatkozás Vas megye
térbeli vonatkozás Magyarország
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Tata
időbeli vonatkozás 1930-1940.
Jellemzők
hordozó papír
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Kuny Domokos Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
leltári szám/regisztrációs szám 2013_0457