Révhelyi Elemér képei

Szent Imre Templom

kép
minősített tartalom

Kőszeg az 1930-as és az 1940-es években.

A templom 1615-1618 között készült el. Építésére egy Walent Marx nevű kirschlagi osztrák építőmesterrel kötöttek szerződést. Az építész önkényesen változtatott a szerződésben megállapított toronymagasságon, továbbá bizonyos elő nem írt részeket beboltozott. Ezért a város Wolf Zehentmayer nevű bécsi építőmesterrel állapodott meg, aki 1640-ben a tornyot magasabbra emelte és a templomot befejezte. A templom később, 1673-ban a katolikusoké lett, 1697-től kezdődően 1894-ig, a Jézus Szíve-templom felszenteléséig mint plébánia-templom működött.

A templom mai formájában gótizáló, késő reneszánsz épület. Ez a stíluskeveredés esetleg azzal is magyarázható, hogy a Szent Katalin-kápolnát bővítették a hatalmas hajóval. A másik feltételezés szerint az építészt a Szent Jakab-templom lemásolására akarták kötelezni. Ezzel valószínűleg a magyar hívek érzékenységére akartak tekintettel lenni. Másképpen ugyanis nehezen lenne érthető, hogy a XVII. század elején - amikor már a késő reneszánsz mellett a barokk stílus is jelentkezett - ez a templom gótikus szentéllyel, csúcsíves ablakokkal és támpillérekkel épülhetett volna meg.

Gótikus arányú, hosszúkás formájú, reneszánsz részletképzésű ablakai is egészen sajátosak. A templom egyhajós lefedését teknőboltozattal oldották meg. Szentélye keletelt, sokszögzáródású. A hajó északi oldalához csatlakozó kápolna és sekrestye az 1670-ben történt barokk bővítés eredménye. Egyes feltételezések szerint ennek az építési periódusnak az építőanyagát az ekkor elbontott Szent Katalin-kápolna szolgáltatta. Ezt a feltevést azonban a kutatások még nem igazolták. A két templom között levő temetőről azonban még az 1670-es források is mint létezőről számolnak be. Később készült el a szentély feletti Sanctus-tornyocska és a homlokzati torony felső kettős hagyma formájú sisakja.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Fénykép
tárgy Kőszeg
tárgy Szent Imre
tárgy plébánia
tárgy katolikus
tárgy szentség
tárgy gótikus
tárgy reneszánsz
tárgy építészet
tárgy épített örökség
tárgy Jurisics tér
tárgy óváros
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Révhelyi Elemér
kiadó Kuny Domokos Múzeum
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Tata
térbeli vonatkozás Kőszeg
térbeli vonatkozás Vas megye
térbeli vonatkozás Alpokalja
térbeli vonatkozás Nyugat-Dunántúl
térbeli vonatkozás Magyarország
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Tata
időbeli vonatkozás 1930-1940.
Jellemzők
hordozó papír
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Kuny Domokos Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
leltári szám/regisztrációs szám 2013_0466