Révhelyi Elemér képei

Árpád-házi Szent Erzsébet Templom

kép
minősített tartalom

Körmend az 1930-as és az 1940-es években.

A mai plébániatemplom még magán viseli a gótikus stílus jegyeit. Szentélye támpilléres és sokszögű. A pillérek közt csúcsíves ablakhelyek láthatók. A déli, keleti és északi oldalon támpillérekkel tagolt. A szentély mellett északon áll a sekrestye, déli oldalán pedig gyóntatófolyosó épült. Ez utóbbi falába beépítve régi sírkövet láthatunk, amely a templom körül az Árpád-kortól a XIX. századig használt temetőből való. A nyugatra néző homlokzat alkotóeleme a torony. A templom belső terét két részre osztja a diadalív: a keskenyebb szentélyre és a tágabb hajóra.

A kétszárnyú, nagy tölgyfa ajtón belépve az orgonakarzat alá jutunk, ahonnan figyelmünk egyenesen a barokk főoltárra irányul. Az oszlopos, szobrokkal díszített, gazdagon aranyozott oltár a XVIII. század elején készült.
Az oltárkép a templom védőszentjét, Árpád-házi Szent Erzsébetet ábrázolja udvarhölgye kíséretében, amint alamizsnát oszt a szegényeknek

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Fénykép
tárgy Körmend
tárgy templom belső
tárgy szentély
tárgy gótikus
tárgy építészet
tárgy plébánia templom
tárgy védőszent
tárgy Árpád-házi Szent Erzsébet
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Révhelyi Elemér
kiadó Kuny Domokos Múzeum
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Tata
térbeli vonatkozás Körmend
térbeli vonatkozás Vas megye
térbeli vonatkozás Nyugat-Dunántúl
térbeli vonatkozás Magyarország
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Tata
időbeli vonatkozás 1930-1940.
Jellemzők
hordozó papír
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Kuny Domokos Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
leltári szám/regisztrációs szám 2013_0483