Bonyhádi Arcképcsarnok Jónás János portré

audiovizuális anyag

Jónás János (*1934. júl. 8. Kismácséd, †2005. aug. 1. Bonyhád): római katolikus pap, esperesplébános. Szülőfalujában megkezdett elemi iskolai tanulmányait 1947-ben – családjának Felvidékről Magyarországra (Kisdorogra) történő áttelepítése miatt – meg kellett szakítania. A pécsi kisszemináriumba (1949‒51), majd a bonyhádi gimnáziumba járt középiskolába, ahol 1953-ban érettségizett. A Szegedi Tudományegyetem matematika-fizika szakán tett sikeres felvételi vizsgát követően új elhatározásra jutott: a papi hivatást választva felsőfokú tanulmányait a Római Katolikus Központi Hittudományi Akadémián végezte el Budapesten. 1958-ban szentelték római katolikus pappá. Baranya megyében több helyen segédlelkészi, 1967-től Pécsett, 1969-től Mohácson kápláni szolgálatot teljesített. 1979-ben helyezték Bonyhádra plébánosnak. 1994-től címzetes apát, szentszéki bíró és a tanácsosok testületének tagja. 1994-ben nevezték ki a 30 plébániát magába foglaló szekszárdi esperesi kerület élére.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy portré
célközönség ismeretterjesztő
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Bonyhád
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Bonyhád
időbeli vonatkozás 1999
Jellemzők
hordozó optikai lemez
méret 58:58
formátum mp4
Jogi információk
jogtulajdonos Völgységi Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Steib György
leltári szám/regisztrációs szám DVD.2020.3.45