Bonyhádi Arcképcsarnok Lőrincz Vitus portré

audiovizuális anyag

Lőrincz Vitus (*1933. szept. 22. Istensegíts): festőművész, a hazai tűzzománc művészet kiemelkedő alakja. A Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetés birtokosa (2015). Művészete a székely sorsból és érzésvilágból táplálkozik. Tehetségét már kisiskolás korában felfedezték. Első gyermekkori művészeti élményei anyai nagyanyjának és édesanyjának gyönyörű székely szőttesei, édesapjának fafaragásai, apai nagyanyjának csodálatos népdalai voltak. A bukovinai székely falvak 1941-es áttelepítése miatt elemi iskolai tanulmányait Bácskában kezdte. 1944 őszén a háborús helyzet következtében a család Tolna megyébe menekült, 1945-ben Majoson talált új otthonra. Ebben az évben kezdte tanulmányait a bonyhádi gimnáziumban, ahol Horváth Olivér festőművész, rajztanár vette pártfogásába. Kiderült, hogy szobrász adottságai vannak, de a színek varázsa is megérintette, festő szeretett volna lenni. 1950-ben a Budapesti Képző- és Iparművészeti Gimnáziumba került, ahol festő szakon tanult, 1953-ban érettségizett. 1954-ben a Képzőművészeti Főiskolán megszüntették a középiskolai rajztanárképzést, így az egri Állami Pedagógiai Főiskolán szerzett rajz‒földrajz szakos tanári oklevelet 1957-ben. Tanári pályafutását a bonyhádi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában kezdte. Első zománcozott táblaképeit a zománcgyárban készítette, ehhez technológiai segítséget Stekly Gyulától kapott. 1962-ben rendezte első önálló kiállítását Pécsen. 1960-ban lett tagja a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának, majd a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének (1980) . Nagy méretű tűzzománc alkotásait plasztikai megoldásokkal ötvözi. Alkotásai az emberről szólnak, a hitről, a szeretetről, az összetartozásról. Munkásságában a gazdag székely népművészeti motívumkincs játssza a meghatározó szerepet.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy portré
célközönség ismeretterjesztő
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Bonyhád
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Bonyhád
időbeli vonatkozás 2005
Jellemzők
hordozó optikai lemez
méret 58:47
formátum mp4
Jogi információk
jogtulajdonos Völgységi Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Steib György
leltári szám/regisztrációs szám DVD.2020.3.50