Testnevelésre kötelezett ifjak idézése

szöveg

A leventeszervezetek a katonai előképzés legfontosabb szervezetei voltak Magyarországon az 1920-as évek elejétől a második világháború végéig. A leventeszervezetek a 12–21 év közötti, rendszerint iskolából kimaradt fiúk katonai előképzését és nemzeti szellemű nevelését szolgálták. A testnevelés mellett nagy hangsúlyt fektettek a fegyelemre és a valláserkölcsi nevelésre. A trianoni békeszerződés katonai korlátozásainak kijátszására a leventeszervezeteket a testnevelésről alkotott 1921. évi LIII. törvény alapján szervezték meg. Az irányítást később, fokozatosan a Honvédelmi Minisztérium vette át. Az 1944-es nyilas hatalomátvételt követően a leventéket is harcba vetették. 1945 őszétől a németországi hadifogságból hazatérő leventéket irreguláris fegyveresek támadták meg. Közülük sokan meghaltak, a szovjet csapatok Magyarországról a Gulag táboraiba hurcolták vagy a nyugatra vonuló magyar hadsereggel Nyugat-Európában kerültek amerikai hadifogságba. A leventeszervezeteket 1945-ben rendelettel feloszlatták, országos parancsnokát, Béldy Alajos vezérezredest halálra ítélték, majd 1994-ben felmentették az ellene emelt vádak alól. Sümegen is működött Levente Egyesület, folyt leventeképzés. Ez a dokumentum egy, a főszolgabírónak írt levelet, egy felhívást tartalmaz. A felhívást a leventékhez intézték, hogy jelenjenek meg a járási főszolgabíró úrnál. Tartalmazza a névsort is, és a diákok aláírását, mellyel elismerik, hogy az értesítést megkapták. Kézzel írt iratok. A főszolgabíróhoz címzett levelet a sümegi Kisfaludy-nyomda által nyomtatott formanyomtatványra írták. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945); régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. Vidéki viszonylatban a leggazdagabb múzeumok közé tartozott. 1937-ben a múzeumot – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Magyar történelem
tárgy Sümeg helytörténete
tárgy leventeképzés
tárgy Kisfaludy-nyomda
tárgy Darnay Kálmán
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Az 1929-es sümegi jegyző.
kiadó Az 1929-es sümegi jegyző.
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Sümeg
térbeli vonatkozás Sümeg
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
dátum 1929-03-04
időbeli vonatkozás 1929.
Jellemzők
hordozó papír
méret 735 Kb
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám 72.68.1833