A Leventeifjúság Honvédkarácsonyának támogatása

szöveg

Valamennyi középiskola, középfokú iskola, szakiskola és népiskola igazgatójának kiküldték ezt a levelet a Magyar királyi vallás- és közoktatásügyi minisztériumból. Tárgya a leventeifjúság honvédkarácsonya. Támogatás céljából értékbélyegeket vehettek a diákok, melyekből befolyt összeget a mellékelt csekkszelvényen fizethették be. Sümegen 35 pengő és 50 fillér támogatás gyűlt össze. A levél Budapesten kelt, 1942. december hó 9-én. A leventeszervezetek a katonai előképzés legfontosabb szervezetei voltak Magyarországon az 1920-as évek elejétől a második világháború végéig. A leventeszervezetek a 12–21 év közötti, rendszerint iskolából kimaradt fiúk katonai előképzését és nemzeti szellemű nevelését szolgálták. A testnevelés mellett nagy hangsúlyt fektettek a fegyelemre és a valláserkölcsi nevelésre. A trianoni békeszerződés katonai korlátozásainak kijátszására a leventeszervezeteket a testnevelésről alkotott 1921. évi LIII. törvény alapján szervezték meg. Az irányítást később, fokozatosan a Honvédelmi Minisztérium vette át. Az 1944-es nyilas hatalomátvételt követően a leventéket is harcba vetették. 1945 őszétől a németországi hadifogságból hazatérő leventéket irreguláris fegyveresek támadták meg. Közülük sokan meghaltak, a szovjet csapatok Magyarországról a Gulag táboraiba hurcolták vagy a nyugatra vonuló magyar hadsereggel Nyugat-Európában kerültek amerikai hadifogságba. A leventeszervezeteket 1945-ben rendelettel feloszlatták, országos parancsnokát, Béldy Alajos vezérezredest halálra ítélték, majd 1994-ben felmentették az ellene emelt vádak alól. Sümegen is működött Levente Egyesület, folyt leventeképzés. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945); régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. Vidéki viszonylatban a leggazdagabb múzeumok közé tartozott. 1937-ben a múzeumot – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Magyar történelem
tárgy Magyar honvédelem
tárgy Sümeg helytörténete
tárgy leventeoktatás
tárgy honvédkarácsony
tárgy bélyeg
tárgy Darnay Kálmán
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Magyar királyi vallás- és közoktatásügyi minisztérium
kiadó Magyar királyi vallás- és közoktatásügyi minisztérium
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Zala vármegye
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
dátum 1942-12-09
időbeli vonatkozás 1942.
Jellemzők
hordozó papír
méret 159 Kb
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám 72.68.1833