Az állami távolsági távbeszélgetések korlátozása

szöveg

Az állami távolsági beszélgetések szabályozásáról, korlátozásáról szól ez a dokumentum. Indoka a távbeszélő áramkörök túlterheltsége. Ez a gépelt írat másolat. Az eredeti dokumentumot 1918. március 10-én írták Budapesten, Szterényi József kereskedelemügyi miniszter írta alá. A másolatot ketten is hitelesítették: a segédhivatali főnök és a főigazgató. Báró Szterényi József, születési nevén Stern József (1861–1941) zsidó származású magyar politikus, kereskedelemügyi miniszter, iparfejlesztési és iparoktatási szakértő. Szterényi Hugó mineralógus és tanár öccse. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945) régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. A múzeum vidéki viszonylatban a leggazdagabbak közé tartozott. 1937-ben a múzeum kiállítási tárgyait – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Sümeg
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Kereskedelmi Miniszter 1918-ban
kiadó Kereskedelmi Miniszter
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Sümeg
térbeli vonatkozás Magyarország
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
hivatalos kibocsátás 1918-03-10
időbeli vonatkozás 1918.
Jellemzők
hordozó papír
méret 7,12 Mb
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám 72.68.263