Utasítás utaláshoz

szöveg

A Vallás- és Közoktatásügyi Magyar Királyi Miniszter nevében Tihamér Lajos miniszteri osztálytanácsos értesítette Darnay Kálmánt, a sümegi Állami Darnay Múzeum igazgatóját a miniszternek az államsegélyről hozott rendeletéről. A levelet írógéppel vitték papírra, Tihamér Lajos aláírásával látta el. A rendelet másolata a második oldalra került. Ennek hiteléül Busch Ferenc igazgató aláíráspecsétje és a minisztérium pecsétje is rákerült a dokumentumra. A minisztérium dombornyomott pecsétje a levél bal felső sarkában, az iktatószám fölött látható (tapintható). Sümeg város Veszprém vármegyében, a Sümegi járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi Vár, a Püspöki Palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakő bánya. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945) régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. A múzeum vidéki viszonylatban a leggazdagabbak közé tartozott. 1937-ben a múzeum kiállítási tárgyait – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Sümeg
tárgy Állami Darnay Múzeum
tárgy múzeumtörténet
tárgy Vallás- és Közoktatásügyi Magyar Királyi Miniszter
tárgy Tihamér Lajos
tárgy miniszteri osztálytanácsos
tárgy államsegély
tárgy Busch Ferenc
tárgy Darnay Kálmán
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Tihamér Lajos
kiadó Vallás- és Közoktatásügyi Magyar Királyi Miniszter
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Sümeg
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
dátum 1925-05-18
időbeli vonatkozás 1925.
Jellemzők
hordozó papír
méret 4,13 Mb
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám 72.68.373