Dr. Pap Károly válaszlevele

szöveg

A sümegi Állami Darnay Múzeum leltározni készült, ezért bekérte a kintlévőségeket. Ilyen volt a Tóth Ede-féle irodalmi hagyaték, melyet egy debreceni egyetemi tanár, Dr. Pap Károly vett kölcsön. A múzeum titkára ez okból levelet írt Dr. Pap Károlynak, hogy tisztelettel megkérje a művek visszaszolgáltatására. A professzor válasza ez a levél, melyben tájékoztatja a titkárt, hogy postai úton küldi az iratokat. Tételesen fel is sorolja azokat. A levél végén köszönetét fejezi ki Darnay Kálmán felé. Tóth Ede (1844-1876) mintegy véletlenségből lett népszínműíró. Boltosinas korában ébredt rá, hogy színész szeretne lenni. Ezért Lantos néven színésznek állt, s különböző vándortársulatokkal járta az országot. Viszont gyors beszéde, alacsony és vézna termete miatt alig talált magának való szerepet. Írogatni kezdett, versei vidéki lapokban jelentek meg, első színdarabjait is vidéki társulatok játszották. A falu rossza című népszínművével a Nemzeti Színház száz aranyas pályadíját 1874-ben nyerte el. Neve ekkor lett ismert. Újabb darabjai, A tolonc és A kintornás család szintén pályadíjat nyertek. Sikerének gyümölcsét Tóth Ede, azonban nem sokáig élvezhette, a tüdőbaj hamarosan elvitte. Pap Károly, a Debreceni Tudományegyetem első irodalomprofesszora sokáig elfeledett alakja volt mind az egyetemtörténetnek, mind az irodalomtörténetnek, egészen 2012-ig, amikor egy értékelő monográfia született róla Imre László irodalomtörténész, akadémikus tollából. Pap Károly életében egy teljesen új korszak kezdődött el azzal, hogy 1907. szeptember 1-jétől a debreceni Református Kollégium Bölcsészeti Akadémiáján a magyar irodalom professzora lett. Majd 1914. augusztus 26-án a megalakuló Debreceni Tudományegyetem bölcsészkarán őt nevezték ki a magyar irodalom nyilvános rendes tanárává és a Magyar Irodalomtörténeti Szeminárium vezetőjévé. Az 1924/25-ös tanévben Pap Károly professzort választották meg Rector Magniicusszá. Sümeg város Veszprém vármegyében, a Sümegi járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi Vár, a Püspöki Palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakő bánya. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945) régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. A múzeum vidéki viszonylatban a leggazdagabbak közé tartozott. 1937-ben a múzeum kiállítási tárgyait – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Sümeg
tárgy Állami Darnay Múzeum
tárgy múzeumtörténet
tárgy Tóth Ede
tárgy Dr. Pap Károly
tárgy Debrecen
tárgy Darnay Kálmán
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Dr. Pap Károly
kiadó Dr. Pap Károly
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Debrecen
térbeli vonatkozás Sümeg
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
dátum 1923-08-01
időbeli vonatkozás 1923.
Jellemzők
hordozó papír
méret 13,43 Mb
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám 72.68.337