Magyar Közlöny 237. szám

szöveg

A Magyar Közlöny 237. száma ez a dokumentum. Az 1949. november 16-i, szerdai szám. Látható rajta a Rákosi-címer is. A Hírlapnyomdában nyomtatták Budapesten, kéthasábos formátumban. A szerkesztésért és a kiadásért az Állami Lapkiadó Nemzeti Vállalat vezérigazgatója felelt. 12 oldalas. Az utolsó oldalon hirdetések láthatóak. A Magyar Közlöny időszaki lap, Magyarország hivatalos lapja. A 2010-es magyarországi országgyűlési választásokat megelőzően a Miniszterelnöki Hivatal szerkesztette, ezt követően a Szerkesztőbizottság közreműködésével az Igazságügyi Minisztérium (2014 előtt Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium) szerkeszti. Jogszabályokat és jogszabálynak nem minősülő egyéb jogi dokumentumokat közöl. A Magyar Közlöny 1945. január 4-én jelent meg először, felváltva a korábbi hivatalos lapot, a Budapesti Közlönyt. Érdekesség, hogy az első tizenöt számot Debrecenben adták ki. Azóta azonban minden lap Budapesten jelent meg. Sümeg város Veszprém vármegyében, a Sümegi járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi Vár, a Püspöki Palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakő bánya. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945) régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. A múzeum vidéki viszonylatban a leggazdagabbak közé tartozott. 1937-ben a múzeum kiállítási tárgyait – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Magyarország
tárgy Hírlapnyomda
tárgy Állami Lapkiadó Nemzeti Vállalat
tárgy Magyar Közlöny
tárgy Rákosi-címer
tárgy jogszabály
tárgy időszaki lap
tartalomjegyzék
4.317/1949. (237) M. T.: A magyar népköztársaság minisztertanácsának rendelete a Közületi Beszerzések Szabályzatának módosítása tárgyában. 10.560/1949. (237) Á. H.: Az Országos Tervhivatal elnökének rendelete a külföldről behozott egyes vegyi cikkek eladási árának megállapítása tárgyában. 10.566/1949. (237) Á. H.: Az Országos Tervhivatal elnökének rendelete a vadásztöltény legmagasabb eladási árának újabb megállapítási tárgyában. 100.027/1949. (237) A. G.: Az Országos Tervhivatal elnökének rendelete a mezei nyúlbőr forgalmának szabályozása tárgyában. 24.905/1949. (237) Bk. M.: A belkereskedelmi miniszter rendelete az 1949/50. évi terménybeadási kötelezettség szálastakarmánnyal való teljesítése tárgyában. 71.306/1949. (237) Bk. M.: A belkereskedelmi miniszter rendelete a kisiparosok részére történő árueladások tárgyában. 1.620-34/1949. (237) V. K. M.: A vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelete a múzeumokról és műemlékekről szóló 1949:13. számú törvényerejű rendelet hatálybalépésével kapcsolatban felmerülő egyes kérdések szabályozása tárgyában. 1.621-28/1949. (237) V. K. M.: A vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelete a könyvek és műtárgyak értékbecslésével, valamint a külföldre történő kivitellel kapcsolatos eljárás szabályozása tárgyában. 3.580/3-5/1949. (237) N. M.: A népjóléti miniszter rendelete a táppénzigénylők felülvizsgálásáról szóló 4.303/1949. (229) M. T. számú rendelet végrehajtása tárgyában. 10.573-4/1949. (235) III. Á. H.: Helyesbítés. A belföldön előállított karácsonyfagyertya eladási árának újabb megállapításáról szóló 10.573-4/1949. (235) III. Á. H. számú rendelet helyesbítése.
teljes tartalomjegyzék
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Állami Lapkiadó Nemzeti Vállalat
kiadó Állami Lapkiadó Nemzeti Vállalat
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Magyarország
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
dátum 1949-11-16
időbeli vonatkozás 1949.
Jellemzők
hordozó papír
méret 2,93 Mb
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám 72.68.527