A magyar tudomány ünnepére, az MTA rövid története
Az Akadémia megalakításának gondolata nem a reformkorban merült fel először, már a tudós polihisztor Bél Mátyás fejében is megfordult egy tudós társaság alakítása. A létrehozásához fűződő történetet valószínűleg mindenki ismeri: Széchenyi István 1825. november 3-án, a pozsonyi diétán egyévi jövedelmét ajánlotta fel egy Tudós Társaság létrehozására, amely így általa és több kisebb adományból született. November 3-a ma a magyar tudomány ünnepe, ezen jeles nap előtt az Akadémia történetével adózunk.
Akadémia székház nélkül
A Magyar Tudós Társaság (1830-tól Akadémia) már aktívan működött, állandó épülete azonban nem volt. 1830 novemberében megtartották az első igazgatói ülést, ahol Teleki Józsefet elnökké, Széchenyi Istvánt másodelnökké, Döbrentei Gábort pedig titkárrá nevezték ki. Tudós Társaság 6 osztállyal – 42 rendes és 24 tiszteleti taggal – kezdhette meg működését. Az alapító tagok között volt: Berzsenyi Dániel, Kazinczy Ferenc, Vörösmarty Mihály, vagy Kisfaludy Sándor is.
A Társaság 1840-ben aztán felvette az Akadémia nevet, és – szerencsére – a 19. századi magyar történelem viharai ellenére töretlen fejlődésnek indult.
A székházkérdés 1860-ban ismét előkerült, ekkor az Építészeti Bizottság elérkezettnek látta az időt egy nem nyilvános tervpályázat meghirdetésére. Három építészt kértek fel, Henszlmann Imrét, Ybl Miklóst, és a bécsi Heinrich Ferstelt. Azt gondolhatnánk, hogy az épület megtervezése és a nyertes pályázat kiválasztása után azonnal megkezdődtek munkálatok. Azonban már a tervezésnél gondok voltak. Az építészeket több kérdés is nyomasztotta. Milyen stílusban épüljön a magyar szellemi élet központja? Egyáltalán, milyen az a magyar „nemzeti stílus”, amelyről már korábban élénk vita folyt?
Stíluskérdések
Henszlmann egyértelműen a gótika mellett kardoskodott, olyannyira, hogy megpróbálta rávenni Ybl-t és Ferstelt, hogy neogótikus stílusban nyújtsák be pályázatukat. Tette ezt annak ellenére, hogy tudta, hogy a bizottsági tagok, köztük Dessewffy Emil elnök, valamint báró Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter és akadémiai elnök nem szívlelték a gótikus stílust. Ybl azonban ígérete ellenére inkább neoreneszánsz tervet nyújtotta be, hiszen mindig is idegenkedett a csúcsívektől. A bizottság elégedetlen volt. Ybl egy nap után visszavonta pályázatát, hogy kerülje a konfliktust. Ezután két német építészt kértek fel, amely természetesen nagy felháborodást keltett.
1865-re végre pont került az ügy végére, elkészült a Friedrich August Stüler által tervezett pompás székház, mely mindmáig otthonául szolgál a magyar szellemi élet fellegvárának.
Dolgos hétköznapok
A világégések az Akadémiára is hatással voltak, Trianon után csak gróf Klebelsberg Kunó rendszeres államsegélyével élte túl a vészterhes napokat. Anyagi stabilitását ugyanakkor csak az 1920-as évek végén szerezte vissza, amikor gróf Vigyázó Ferenc teljes vagyonát az intézményre hagyta.
A két világháború között sajátos kettősség jellemezte az Akadémiát. Szellemisége és vezetése makacsul őrizte 19. század végi avult konzervativizmusát, ez különösen a természettudományok elutasításában volt szembetűnő. Hiába voltak olyan világhírű természettudósok az Akadémia tagjai mint: Szent-Györgyi Albert biokémikus, vagy Kandó Kálmán gépészmérnök, a kutatásokra szánt források kémiára, biológiára, orvos- vagy műszaki tudományra nem voltak elegendőek.
Ugyanebben az időszakban a numerus claususként ismert törvénycikk nyomán sok tudósunk kényszerült külföldi továbbtanulásra, elvándorlásra.
Megszűnés helyett átalakulás
Az Akadémia megszűnésének lehetősége 1948-ban vált kézzelfoghatóvá, amikor „a magyar tudomány legfelsőbb irányító szervét” megteremteni kívánó MDP az Akadémia ellenében felállította a kormányzati szervként működő Magyar Tudományos Tanácsot. Szerencsére a Szovjetunió Tudományos Akadémiája továbbra is a Magyar Tudományos Akadémiát tekintette partnerszervezetének, a kérdés feloldása pedig egy olyan kompromisszum lett, amely végül a gyökeresen átalakított Akadémiát illesztette be az új politikai és intézményrendszerbe.
Az 1980-as évek végén újabb reformfolyamat indult az Akadémián. 1989-ben rehabilitálta a Közgyűlés az 1949-ben méltatlanul kizárt akadémikusokat. Lényegi változást az Akadémia szervezetében az 1994. évi XL. törvény hozott, amely „önkormányzati elven alapuló, jogi személyként működő köztestület”-ként határozta meg az Akadémia jogállását, a köztestület tagságát pedig az akadémikusok mellett a tudományos fokozattal rendelkezőkre is kiterjesztette.
2019-ben a LXVIII. törvénnyel leválasztották az intézeteit az Akadémiáról, és azokat közvetlenül a minisztérium alá rendelték, először Eötvös Loránd Kutatási Hálózatként, 2023-tól HUN–REN Magyar Kutatási Hálózatként működnek.
A 2025-re, az Akadémia fennállásának 200. évfordulójára készülő Akadémia épületéből most sajnos keveset látunk, de a felújítás folyamatáról bárki tájékozódhat az intézmény oldalán.
MTA Pécsett
A Magyar Tudományos Akadémia a tudomány hatékonysága és regionális súlyának növelése érdekében az 1960-as években megkezdte a területi bizottságok országos hálózatának kialakítását. Az MTA Elnöksége 1969-ben másodikként létesítette a Pécsi Akadémiai Bizottságot. Az intézmény székházát is kijelölték: ez lett az 1884-ben épült Vasváry-villa.
A Vasváry család
A 19. század második felében a tehetősebb pécsi polgárok a Mecsekoldalon lévő présházaik helyére kőházakat, emeletes nyaralókat építettek. Ezek többsége ún. alpesi stílusú faszerkezetes épület volt. A Vasváry-villát az egyik leggazdagabb pécsi kereskedő, Vasváry György építtette.
De a Traiber vaskereskedő család története nem Pécsről indul — merthogy ez volt eredeti nevük — Bonyhádról települtek Pécs városába.
Kicsit visszatekintve az időben, Traiber János egy módos polgár leányát, Kühnel Margitot vette el feleségül. Az 1810-es években a családfő leányaival (Borbála, Katalin, Antónia, Jusztina) és egyik fiával, Lipóttal Pécsre kötözött. Itt a leányokat módos városi kereskedők, iparosok vették feleségül, de a bonyhádi vaskereskedés is megmaradt fiai vitték tovább az üzletet. Traiber János első vaskereskedését 1814-ben nyitotta meg Pécsett, a Főutca 539 sz. (ma Király u.) alatt, az ún. „Hattyú” házban.
1882. november 29-én kelt leiratában I. Ferencz József uralkodó engedélyezte Traiber György vaskereskedőnek és törvényes utódainak, hogy magyar nemességük megtartása mellett nevüket Vasváry-ra változtassák.
Vasváry-villa
Vasváry György 1878-ban vásárolta meg ezt a gyönyörű telket Kis-Szkókóban.1884-ben pedig már állt a háromszintes villa.
Az épület nem csupán méreteiben, de építészeti stílusát tekintve is különbözik a környezetében állókétól. Építtetője szakított a hagyománnyal, és az alpesi stílus helyett az itáliai reneszánsz jegyében képzelte el a nyaralót. Az épület gazdagon díszített pirogránit épületkerámiáit természetesen a pécsi Zsolnay Porcelángyárban készítették. Vasváry György rövid idő alatt jelentős berendezési tárgyakból álló gyűjteményt halmozott fel a nyaralóban. A kollekció a kor polgárságának művészi igényét és ízlését tükrözte.
Sajnos Vasváry György amellett, hogy remek üzletembernek számított, két fő szenvedélyének hódolt: műgyűjtésnek és a szőlőművelésnek. Egyik sem épp olcsó mulatság, a család így a század végére tönkrement. Az 1905-ben bekövetkezett halála után a családtagok eladni kényszerültek a gyűjtemény darabjait. Az épület az 1952-es államosításig azonban a család tulajdonában volt.
Később a használaton kívüli villa rohamos pusztulásnak indult. Megmenekülését annak köszönheti, hogy 1969-ben a Pécsi Akadémiai Bizottság kezelésébe került. 1970-ben sor került az állagmegóvásra, majd az 1990-es évek végén jelentős bővítésre is. A felújítás során figyeltek arra is, hogy az épület belsejében és az épület előtti gazdag Zsolnay-alkotásokat lehetőség szerint restaurálják.
TÉ
Forrás.:
