A virtuálisan szaltózó Yoda

Az idei Múzeumok Éjszakáján a látogatók betekinthettek a 3D-s modellezés rejtelmeibe. A Magyar Nemzeti Digitális Archívum adatbázisának újdonságai a 3D-s modellek. Ezek főként múzeumokban található tárgyak, amelyeket forgathatunk, több oldalról nézegethetünk, azaz azt tehetjük velük, amit egy múzeumban a valódi tárggyal nem.

3D-s modellezés a Múzeumok Éjszakáján (2014)

Ebbe a folyamatba vontuk be az érdeklődőket, akik szemügyre vehették a fotózás fázisait bluebox technikával, majd pedig a 3D-s modell elkészítésének folyamatát, amelyet egy speciális szoftver tesz lehetővé. Vendégeink szemtanúi lehettek a tárgy maszkolásának, azaz kivágásának a kék háttérből, és annak a műveletnek, amely során a program összeállítja a modell vázát, felszínét. A bátrabbak egy-egy kattintás erejéig részt is vehettek a szoftver kezelésében.

bagolyfilm

A látogatók némi hasonlóságot véltek felfedezni az animációs film és a bemutatott eljárás között. Ez igaz is abból a szempontból, hogy a bemutatott modellezés hasonló a mozgóképi animációk és számítógépes játékok megoldásaihoz.

bagoly

A műhely külön érdekessége volt, hogy vendégeink hozhattak magukkal személyes tárgyakat, amelyeket végül virtuális, forgatható 3D-s modellé alakítottunk. Az elkészült anyag igen változatos: a mesefigurákon keresztül a kulcstartókon át a vallási szimbólumokig. De volt hegedülő baglyunk és szaltózó Yodánk is. 

yoda

 

Egy modell elkészítése minimum fél órát vesz igénybe, amelynek nagy részét a maszkolás, a képek kivágása teszi ki. Ez a legkevésbé látványos része a műveletnek, így amíg ezt elvégeztük, az érdeklődők tárlatvezetés keretében felfedezhették az épületet, a filmraktárakat; megismerkedhettek a filmrestaurálás rejtelmeivel; rajzfilmet készíthettek; kipróbálhatták filmes tudásukat autós tematikájú totónkban. Az eredmény, a kész 3D-s modell pedig ott várta őket műhelyünkben.

Takács Eszter