Kis magyar néprajz

Kis magyar néprajz

szöveg

Szemelvények a Kis magyar néprajz című rádiósorozat előadásaiból A MTA Néprajzi Kutatóintézetének kézirattárban kapott helyet a "Kis magyar néprajz", az Ortutay Gyula által 1970-ben elindított, méltán nagysikerű rádiósorozat előadásai, melyeket a kutatócsoport tudományos munkatársai írtak, mégpedig havonta két-három rövid, tömör dolgozatot. A sorozat célja a paraszti műveltség (főként a népművészet, a népköltészet, a néphit, a népi vallásosság, az anyagi kultúra, a társadalmi szokások) bemutatása volt. Ezek a kis mesterművek mind a mai napig a legmagasabb szintű tudományos ismeretterjesztés mintapéldányai. Ortutay Gyula halála után (1978) pár évig Kósa László szerkesztette, aki vidéki szakembereket is bevont a munkálatokba. A műsor 1986-ban szűnt meg.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Szemelvények a Kis magyar néprajz című rádiósorozat előadásaiból
Személyek, testületek
kiadó Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutató Csoport
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye 1250 Budapest
térbeli vonatkozás Egész magyar nyelvterület
az eredeti tárgy földrajzi fekvése 1014 Budapest, Országház utca 30
dátum 2014-09-09
időbeli vonatkozás 1970-1986
Jellemzők
hordozó papír
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Magyar Tudományos Akadémia Bölcsésztudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézet
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető