Máré várrom. A Mecsek hegység északi erdőségei között megbújó Magyaregregy község közelében, egy 340 méter magas meredek csúcson találhatjuk meg Márévár kicsiny erődítményét. A hely katonai jelentőségét már a dunántúli területekből Pannónia tartományát kialakító rómaiak is felismerték, mert ide építtettek egy őrtornyot, ami a népvándorlás viharaiban pusztult el. Az eddig végzett régészeti feltárások és az egykori oklevelek alapján a tatárjárás utáni nagy várépítések korszakába tehetjük Márévár erősségének keletkezését. Első írásos említése 1316-ból maradt fenn, ekkor adományozta Károly Róbert Bogár Istvánnak a várat. A magát „Máréinak” nevező nemesi família utolsó tagjától örökösödési szerződéssel 1468-ban a Várday família tulajdonába jutott át a vár. A Szapolyai János és Habsburg Ferdinánd királyok hívei között kitört áldatlan belháborúban ez utóbbi pártján lévő szerb származású Bakics Pál szerezte meg, aki az 1530-as években a reneszánsz ízlésvilágnak megfelelően alakíttatta át lakóépületeit. A hadászati elveknek megfelelő átépítésére nem volt elegendő pénze urának, így csak egy kisebb méretű rondellával bővítették ki védőműveit, az itt elhelyezett ágyúkkal pusztító tűz alá tudták venni a helyőrség tagjai a meredek hegyoldalon rohamra készülő ellenséget. A közeli Pécs városának 1543-as török kézre jutása után azonban kardcsapás nélkül került a vár is az ő fennhatóságuk alá, ezt követően csak kis létszámú katonaságot (72 fő) helyeztek el benne. Mivel a hódoltság határa egyre északabbra tolódott, katonai jelentőségét lassan elvesztette, bár még a megszállók egy nagyobb palánkvárral is megerősítették, amit három toronnyal tagoltak. A 17. század elején a romos állapotra jutott vár a pécsi püspök birtoka volt. A 19. században Rómer Flóris és Haas Mihály szintén romként említik. 1960-1966 között történt a vár régészeti feltárása illetve a maradványok helyreállítása.