Egykori MKVM vendéglátóipari kiállítás Budapest 1983

A magyar cukrászipar története című állandó kiállítás 1982-1996.

kép
minősített tartalom

A képen a Hazai Cukrászipar Történeti Gyűjtemény által Dobos C. József cukrászmester születésének 115. évfordulója alkalmából állított emléktábla látható. Ma (2015-ben), már csak a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban tekinthető meg. Dobos C. József szakácsdinasztia sarjaként az Andrássy-családnál tanulta ki mestersége alapjait. 1878-ban saját csemegeüzletet nyitott a budapesti Kecskeméti utca 12. száma alatt, az emléktábla a szemben lévő épületen volt. 1884-ben alkotta meg és 1885-ben az Országos Kiállításon mutatta be saját süteménykreációját a dobostortát, ami rögtön osztatlan sikert aratott. Pavilonja népszerű megálló volt a kiállítás forgatagában, akárcsak később 1896-os Ezredéves Kiállításon. Az újítás lényege, hogy vajkrémet használt a korban elterjedt főzött krémek helyett, ezenkívül a torta megjelenése is formabontóan elegánsra sikeredett. Megalkotásával egyik célja az volt, hogy a kor megbízhatatlan hűtési technikájával is hosszú ideig eltartható és élvezettel fogyasztható édességet hozzon létre. Nemcsak kitűnő szakács és cukrász volt, hanem remek szakíró is, talán legismertebb gasztronómiai műve a Magyar-francia szakácskönyv 1881-ben jelent meg, mely azóta is igazodási pontnak számít a cukrász és szakács szakmában. 1906-ban adta fel üzletét és adta át a torta receptjét az Ipartestületnek. Nyugalomba vonulása nem lett sikertörténet, hadikölcsönbe fektetett vagyona elenyészett és szerény körülmények között élt 1924-ben bekövetkezett haláláig.

Exhibition organized by the Hungarian Museum of Trade and Tourism in Budapest in 1983. A permanent exhibition entitled "The History of the Hungarian Confectionery Industry 1884-1996". The picture shows a memorial plaque erected by the Hungarian Confectionery Historical Collection on the occasion of the 115th anniversary of the birth of confectioner Mr. József C. Dobos.

Cím(ek), nyelv
van változata VF_N_27_132_08
nyelv magyar
nyelv angol
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy állandó kiállítás
tárgy vendéglátás-történet
tárgy múzeumtörténet
tárgy cukrásztörténet
tárgy Dobos C. József cukrász (1847-1924)
tárgy emléktábla (1962.)
tárgy Dobos torta (bemutatója, 1884-1885.)
tárgy Hazai cukrászipari gyűjtemény
tárgy Dobos C. József első üzlete (1878.)
tárgy szakíró
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Budapest, I. kerület, Vár, Fortuna utca 04.
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1884-1996
időbeli vonatkozás 1982
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 14 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_32_280_08
leltári szám/regisztrációs szám VIP_1_Állandó_kiállítás_IV_VIII