Trafó-Tragédia

szöveg

Hudi László rendező azt nyilatkozta a Népszabadságnak, hogy a Tragédia-jegyzetek esetében "nem a mű színpadi megjelenéséről van szó, aki tehát a mostanság színre kerülő Az ember tragédiája-előadások egyikeként említi a Mozgó Ház Társulás munkáját, az téved." Bevallom: én tévedtem. Jóllehet, tavaly láttam Csehov Cseresznyéskertjéből készített előadásukat. Onnan tudhattam volna, hogy miként Csehovhoz nem volt semmi közük, úgy Madáchhoz sem lesz. Ahogy semmit sem játszottak el a Cseresznyéskertből, Az ember tragédiája is érintetlen marad tőlük. Õk nem is színház, csupán mozgó ház. Nem társulat, csak társulás.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy újságcikk
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Molnár Gál Péter
kiadó szinhaz.hu
Tér- és időbeli vonatkozás
dátum 2005-10-21
időbeli vonatkozás 2005.10.21.
Jellemzők
méret 44,5 kB
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Molnár Gál Péter örökösei.
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető