Tanyai postás a csomorkányi iskolánál

Hódmezővásárhelyi tanyavilág

kép

A postás küldeményt ad át a csomorkányi tanyai iskola udvarán. Háttérben az az iskolaépület előtt végigfutó tornác, azon balról a tanítói lakás ajtaja, jobbról a tantermi előszoba ajtaja. A tornácoszlopok eredetileg fából voltak, azok elkorhadásakor cserélték téglapillérre. — A csomorkányi iskola az 1906/7. tanévvel nyílt meg erre a célra bérelt tanyaépületben, a képen látható iskolaépület 1910-ben épült fel a Csomorkányi-út mellett, a ma is látható csomorkányi templomrommal szemben. A várostól 17,5 km-re volt. Az iskola 1969-ig működött, ekkor megszűnt benne tanítás, majd az épületet 1973-ban elbontották.Csomorkány középkori város volt a mai Hódmezővásárhely külterületén, amely a török korban elpusztult. Neve külterületi határrészként maradt fenn, helyét téglatemplomának romja mutatja. — A felvétel hódmezővásárhelyi levéltárban őrzött, Herczeg Mihály néhai levéltár-igazgató által ajándékozott negatívok egyik fényképe. E felvételeket túlnyomórészt Herczeg Mihály (1926-2011) készítette. (A felvétel nem éles.)

Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy külterületi postás
tárgy tanyai postaszolgálat
tárgy postatörténet
tárgy Csomorkány
tárgy csomorkányi tanyák
tárgy életkép
tárgy rollfilm képkockára vágva
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
időbeli vonatkozás 1960-as évek
Jellemzők
méret 6×9
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MNL Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MNL Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
leltári szám/regisztrációs szám Fotótár