Csomorkányi fiatalok

Hódmezővásárhelyi tanyavilág

kép

Csoportkép a csomorkányi tanyai iskolánál. A háttérben balról az iskolaépület északi vége látható, jobbról a szomszédos tanyaépület. Az iskolaépületből bal szélen a tornác vége, mellette, a csoport által takarásban, a tanteremablakok. A képen látható iskolaépület 1910-ben épült fel a Csomorkányi-út mellett, a ma is látható csomorkányi templomrommal szemben. A várostól 17,5 km-re volt. A tanítás 1969-ben megszűnt benne, az épületet 1973-ban elbontották. — Csomorkány középkori város volt a mai Hódmezővásárhely külterületén, amely a török korban elpusztult. Neve külterületi határrészként maradt fenn, helyét téglatemplomának romja mutatja. — A felvétel hódmezővásárhelyi levéltárban őrzött, Herczeg Mihály néhai levéltár-igazgató által ajándékozott negatívok egyik fényképe. E felvételeket túlnyomórészt Herczeg Mihály (1926-2011) készítette. (A felvétel kissé életlen. A negatív szennyezett.)

Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy tanyai iskola
tárgy tanya
tárgy iskolások
tárgy gémeskút
tárgy földút
tárgy csomorkányi tanyák
tárgy rollfilm képkockára vágva
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
időbeli vonatkozás 1950-es évek
Jellemzők
méret 6×9
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MNL Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MNL Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
leltári szám/regisztrációs szám Fotótár