Návay Lajos egykori szobra Makón

Hódmezővásárhelyi képeslapkiadás

kép

Návay Lajos (1870-1919) liberális, Csanád vármegyei politikus volt. Makói szobrát 1935-ben avatták föl, és 1945-ben bontották le. A szoborkompozíciónak ma már csak a mellékalakjai vannak meg, és állnak. Az egyiken egy anya látható lányával, utóbbi kezében beszolgáltatásra váró dézsma; a másik egy apát jelenít meg fiával. — A felvétel hódmezővásárhelyi levéltár fotótárában őrzött "Benes Gyula fotói" képanyag egyik fényképe. E felvételeket Benes Gyula (1875-1952) hódmezővásárhelyi amatőr fényképész készítette. Benes Gyula magán-képeslapkiadással is foglalkozott, e nagyméretű üvegnegatív képeslaphoz készített felvételt tartalmaz. (A lemezen negatívretus található.)

Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy hódmezővásárhelyi képeslapkiadás
tárgy városfotó
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
időbeli vonatkozás 1930-as évek, 1935, 1945
Jellemzők
hordozó üveg
méret 13×18
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MNL Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MNL Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
leltári szám/regisztrációs szám Fotótár