Bűnvádi eljárás a törvényszékek előtt

Szokásjogi forrásokból összeállította Dr. Fayer László

szöveg
minősített tartalom

Fayer László (Kecskemét, 1842. június 2. – Budapest, 1906. november 9.) büntetőjogász, országgyűlési képviselő, egyetemi tanár, gyorsíró, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1894-től). Pályája kezdetén újságíró, 1865–85-ben országgyűlési gyorsíró volt, közben jogi tanulmányokat folytatott. 1866-1870 között Feuer László néven jelentek meg gyorsírással kapcsolatos művei, melyek a téma egyik első alkotásai voltak. 1866-ban a budapesti magyar gyorsíró-egylet egyik alapító tagja volt; majd a gyorsírás-tanárokat vizsgáló bizottság tagja lett; az országgyűlési gyorsiroda szervezésekor elsőrendű gyorsírónak nevezték ki. Egyetemi tanulmányait a budapesti egyetemen végezte és 1870-ben jogi doktor, 1874-ben ügyvéd és a budapesti egyetem büntetőjog magántanára lett. 1866-ban rendkívüli, majd 1901-1906- ig nyilvános rendes rendes tanárrá nevezték ki. A gyakorlatias jogtudományi oktatás egyik hazai úttörője, a klasszikus büntetőjogi iskola híve, alapvető feladatnak tartotta a bűnmegelőzést. 1843. évi büntetőjogi kodifikáció anyagát összegyűjtötte, bevezetővel és hasznos magyarázatokkal látta el. Egyik alapítója volt a Magyar Jogászegyletnek, melynek később alelnöke is lett (1903). 1870-1880 közt szerkesztette a Magyar Themisz című jogi szaklapot, majd, a két lap összeolvadása után, a Jogtudományi Közlöny-t, ahol a bírósági ítéleteket és a Btk.-t nem egyszer szigorú, de nagy tudásra valló kritikában részesítette.

"A magyar bűnvádi eljárásra félszázad óta három törvényjavaslat gyakorolt irányadó befolyást: az 1843-iki, az 1872-iki - Sárga Könyv - és legújabban az 1881-iki. Az elsőt a nemzet kegyelete, a másodikat kormányajánlás, a harmadikat szerzőjének a bírói karban elfoglalt kiváló állása és szakbeli nagy tekintélye vitte be a törvénykezési gyakorlatba. Törvényerőre azonban e művek egyike sem tudott emelkedni... Ily viszonyok közt, midőn ismét fehér lap van előttünk s a bűnvádi eljárásnak mindinkább halaszthatlan szükséggé váló kodifikátiójához az ország új alapokat keres, azt hiszem, nem épen időszerűtlen a bírói határozatok és némely egyéb források rendszeres egybeállításával feltüntetni, mely elvek küzdötték ki magukat bűnperünk keretében... Kilátást nyújt annak tisztázására, hogy mi tulajdonkép a gyakorlat a felső bíróságoknál s hogy egyáltalán van-e bizonyos kérdésekben megállapodott gyakorlatunk..."

Cím(ek), nyelv
van változata A magyar bűnvádi perrendtartás vezérfonala - 1887. Második kiadás
van változata A magyar bűnvádi perrendtartás vezérfonala - 1899. Harmadik kiadás
van változata A magyar bűnvádi perrendtartás vezérfonala - 1905. Teljesen átalakított negyedik kiadás
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy büntető eljárásjog
tárgy büntetőjog
tárgy büntetőeljárás
tárgy joggyakorlat
tárgy rendszerező mű
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Dr. Fayer László (1842-1906)
kiadó Franklin Társulat - Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Magyarország
térbeli vonatkozás Osztrák-Magyar Monarchia
térbeli vonatkozás Magyar Királyság
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1885
Jellemzők
hordozó papír
méret 420 p
méret 21 cm
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Országgyűlési Könyvtár
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Országgyűlési Könyvtár
leltári szám/regisztrációs szám OGYK jelzet: 481.965 * B5/201
leltári szám/regisztrációs szám 0310754