A modern magyar közigazgatás kialakulása

szöveg
minősített tartalom

Ereky István (Esztergom, 1876. december 26. – Lipótfa, 1943. május 21.) jogász, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja (levelező: 1921, rendes: 1934). Jogi egyetemi tanulmányait a budapesti és Bécsi Egyetemen folytatta. Bírói szolgálat után 1904-től eperjesi jogakadémiai tanár volt. 1909-ben a Budapesti Egyetemen magántanárrá képesítették. 1910-ben egy évre kijutott Angliába, ahol a helyhatósági önkormányzat vizsgálatának témakörében szerzett tapasztalatokat, nemcsak a tételes jogot, a szociológiai tartalmat is tanulmányozva, valamint az egyetemi oktatási rendszert is vizsgálta. 1914-ben nyilvános rendes tanárnak nevezték ki a pozsonyi egyetemre, 1921-től a szegedi Ferenc József Tudományegyetem tanára volt 1940-ig. A Magyar Alkotmány és Jogtörténet tanszékre került, majd a Közigazgatási és Pénzügyi Jogi tanszéket vezette. Számos tudományos és társadalmi tisztséget töltött be. 1930-ban megkapta a Corvin-koszorút, ami a legmagasabb hivatalos kulturális kitüntetés. A szegedi Állam és Jogtudományi Karon a Közigazgatási és Pénzügyi Jogi Tanszék megbízott majd rendes tanszékvezetője lett az 1924/25-ös tanévben. Egészen 1940. október 19-éig, a Ferenc József Tudományegyetem Kolozsvárra való visszaköltözéséig ő vezette a tanszéket. Majd a Pécsi egyetem közigazgatási és pénzügyi jog professzora lett haláláig. Ő volt a két világháború közti időszak ismert szegedi közigazgatási jogásza. Az angolszász self-governmentek az amerikai szabályozását is vizsgálta, ezzel kapcsolatos eredményeit 1934-ben publikálta. A Magyar Tudományos Akadémia 1923-ban Sztrókay-díjjal, 1930-ban Marczibányi-díjjal jutalmazta, majd 1938-ban elnyerte nagyjutalmukat is. Szabad idejében szívesen foglalkozott műfordítással, jelentek meg Béranger, Victor Hugo és Lenau versfordításai is.

Jogtörténeti tanulmány a modern magyar közigazgatás kialakulásáról.

Cím(ek), nyelv
része Pannónia könyvtár 58. szám
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy közigazgatási jog
tárgy közigazgatás
tárgy közigazgatástörténet
tárgy államtörténet
tárgy jogtörténet
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Dr. Ereky István (1876-1943)
kiadó Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda Rt.
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Pécs
térbeli vonatkozás Magyarország
térbeli vonatkozás Magyar Királyság
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1942
Jellemzők
hordozó papír
méret 65 p
méret 24 cm
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Országgyűlési Könyvtár
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Országgyűlési Könyvtár
leltári szám/regisztrációs szám OGYK jelzet: A3/4577:58
leltári szám/regisztrációs szám 0375583