Révhelyi Elemér képei

Kőszegi vár részlet

kép
minősített tartalom

Kőszeg az 1930-as és az 1940-es években.

Jurisics vár Kőszeg történelmi belvárosában található, pár percnyi sétára a Jurisics tértől, illetve a Fő tértől. A vár nevét leghíresebb védőjéről, Jurisics Miklósról kapta. A kőszegi alsóvár legrégebbi része a 13. században épült. Az eredetileg gótikus stílusú belső várat később kibővítették; a reneszánsz és barokk korban is átalakított épületegyüttes uradalmi várkastélyként szolgált. Kétszigetes jellege ma is megfigyelhető: jól látható, hogy az elővárat és a belső várat is vizesárok vette körül. Az elővár épületei gazdasági célokat szolgáltak, itt volt a kocsiszín, az istálló, és itt helyezték el az őrséget is. Az elővár udvarából az egykori vizesárok fölött vezető csapóhíd elbontása után épült téglahídon lehet eljutni a belsővárig. Az északi szárnyban gótikus falfestések őrződtek meg, az ablakok körül reneszánsz festés és sgraffito látható. A vár, az 1532-ben Bécs felé nyomuló oszmán hadak rohama elleni védekezést vezető várkapitányról, Jurisics Miklósról kapta a nevét. Jurisics maroknyi védőserege 19 ostromot vert vissza; az ő győzelmeikre emlékeztet a Kőszegen mindennap 11-kor megszólaló harangszó.

Az egykori földesúri vár a városfallal és várárokkal körülvett Belváros északnyugati sarkában helyezkedik el. A város többi részétől még külön vizesárok választotta el. A vár bejárata előtt elhelyezkedő elővárat is vizesárok vette körül. Az ilyen jellegű kettős várak Magyarországon ritkábban fordulnak elő, inkább külföldi példáikat ismerjük. A belső-vár szabálytalan négyszög formájú, két oldala egybeesik a városfal vonalaival.

Az elővár formája és elhelyezése viszont teljesen független a városfalak s utcák rendszerétől. Az elővári udvart és a belsővárat az egykori vizesárok választja el, amelyen egy kétnyílású téglahíd vezet keresztül. A belsővár kapuépülete rizalitszerűen kiugrik a keleti főhomlokzat síkjából. Az íves záródású kőkeretes kapu fölött az Esterházy család kőcímere, az emeleti két ablak között pedig a már említett, falfülkét közrefogó vörös színű, baldachinszerű freskó látható. A kapuépület homlokzatát trapéz alakú oromzat zárja. A kapun áthaladva a trapéz alakú belsőudvarba érkezünk. Az udvar dísze a XVII. században készült, kőmellvédes kút. A déli és nyugati szárnyak árkádos homlokzatai a vár udvarának legjellegzetesebb képét alkotják.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Fénykép
tárgy Kőszeg
tárgy Kőszegi vár
tárgy Jurisics vár
tárgy harangszó
tárgy ostrom
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Révhelyi Elemér
kiadó Kuny Domokos Múzeum
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Tata
térbeli vonatkozás Kőszeg Jurisics vár
térbeli vonatkozás Kőszeg
térbeli vonatkozás Alpokalja
térbeli vonatkozás Vas megye
térbeli vonatkozás Nyugat-Dunántúl
térbeli vonatkozás Magyarország
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Tata
időbeli vonatkozás 1930-1940.
Jellemzők
hordozó papír
méret 4 db
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Kuny Domokos Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
leltári szám/regisztrációs szám 2013_0463