Révhelyi Elemér képei

Kőszegi várrom

kép
minősített tartalom

Kőszeg az 1930-as és az 1940-es években.

A kőszegi vár az 1532-ben, a Bécs felé nyomuló oszmán hadak rohama elleni védekezést vezető várkapitányról Jurisics Miklósról kapta nevét.

Kőszeg várának első említése 802-ből származik: Einhard krónikája említi castellum Guntionis néven. A tatárok elvonulása után kezdődött meg az Alsóvár kiépítése a völgybeli település mellett, ami a középkorban átvette a nehezen megközelíthető Felsővár földesúri birtokközpontjának szerepét. A 13. század végén birtokosa a Héder nemzetség volt. 1289-ben Albert herceg elfoglalta a várat. 1291-ben III. András a hainburgi béke feltételeinek megfelelően az Óvárat leromboltatta.

1327-ben Károly Róbert több háborúskodás után elfoglalta a Kőszegi családtól a várat, majd győzelme után 1336-ban jelentős privilégiumokkal segítette a város lakosait a fejlődésben. Az osztrák betörések megelőzése érdekében fokozatosan kiépítették a városfalakat, melyeket erős tornyok védelmeztek. A falakat övező árkokba pedig, a közeli Gyöngyös patak vizét vezették be. 1392-ben a vár a Garai családé, 1445-ben a Habsburgoké volt, tőlük Hunyadi Mátyás 1482-ben visszavette, de 1492-ben a Habsburgok ismét elfoglalták.

Legismertebb ostromát az 1532-ben Bécs városa felé vonuló Szulejmán török szultán óriási seregétől szenvedte el, aki ellen Jurisics Miklós várkapitány mintegy ezerfőnyi, kisebb részben katonáiból, de inkább a bemenekült környékbeli jobbágyokból szervezett védősereget. Habsburg Ferdinánd a hősies vitézségéért Jurisich Miklóst bárói rangra emelte és neki adományozta Kőszeg városát. Jurisich azonban fiú utód hátrahagyása nélkül halt meg, így visszakerült a királyi kamara kezelésébe. 1695-ban a vár és az uradalom Esterházy Pál (nádor) birtokába került, majd a család egészen 1931-ig birtokolta a kőszegi várat. Ezt követően eladták és honvédségi tulajdonba került 1955-ig.

Az előző évszázadokban még sokszor ostromolták a kereskedővárost az erdélyi, császári és kuruc csapatok, mert gazdag polgárházaival vonzó zsákmányt jelentett. 1777-ben a várat tűzvész pusztította, ekkor bontották le védőműveinek nagyobb részét.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Fénykép
tárgy Kőszeg
tárgy Kőszegi vár
tárgy várrom
tárgy Jurisics
tárgy erődítmény
tárgy várépítészet
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Révhelyi Elemér
kiadó Kuny Domokos Múzeum
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Tata
térbeli vonatkozás Kőszeg
térbeli vonatkozás Vas megye
térbeli vonatkozás Nyugat-Dunántúl
térbeli vonatkozás Alpokalja
térbeli vonatkozás Magyarország
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Tata
időbeli vonatkozás 1930-1940.
Jellemzők
hordozó papír
méret 2 db.
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Kuny Domokos Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
leltári szám/regisztrációs szám 2013_0468