Révhelyi Elemér képei

Kőszeg óvárosi házak

kép
minősített tartalom

Kőszeg az 1930-as és az 1940-es években.

Kőszeg a középkori Magyarország egyik legjelentősebb települése volt, Károly Róbert király már 1328-ban királyi városi címet adományozott. A magyar történelembe az 1532-es török ostrommal írta be a nevét, amikor Jurisics Miklós várkapitány vezetésével a vár védői feltartóztatták a Bécs elfoglalására indult hatalmas oszmán sereget. A következő mintegy két évszázad a város legvirágzóbb időszaka volt, a távolsági kereskedelem egyik fontos állomása lett, és 1648-ban szabad királyi városi címet is kapott, Vas megyében egyetlenként és követeket is küldhetett az országgyűlésbe is.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Fénykép
tárgy Kőszeg
tárgy óváros
tárgy barokk
tárgy Jurisics
tárgy utcakép
tárgy várkör
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Révhelyi Elemér
kiadó Kuny Domokos Múzeum
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Tata
térbeli vonatkozás Kőszeg
térbeli vonatkozás Alpokalja
térbeli vonatkozás Vas megye
térbeli vonatkozás Nyugat-Dunántúl
térbeli vonatkozás Magyarország
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Tata
időbeli vonatkozás 1930-1940.
Jellemzők
hordozó papír
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Kuny Domokos Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
leltári szám/regisztrációs szám 2013_0452