Minden időben, Tisza cipőben!
Martfű a magyar cipő fellegváraként híresült el, mégis a cseh származású Jan Antonin Baťa volt az, aki először fantáziát látott a Tisza menti falucskában. A cipőgyár területét 1939-ben vásárolta meg, majd három évvel később Cikta Rt. néven a termelés is megkezdődött. Az államosítás után a hangzatos Tisza Cipőgyár Nemzeti Vállalat elnevezést kapta, a többi már történelem. A sors iróniája, hogy Martfű a cipőgyár mellett egy sorozatgyilkos rémtetteivel írta be magát a történelembe. Ezen a héten Martfűre utazunk.
A Baťa testvérek cipőbirodalma magyar földön
A Baťa testvérek 1894-ben Zlinben alapították azt a cipőgyárukat, amely pár év múlva a Monarchia leghíresebb üzemévé vált. A szorgos munka és a vállalkozó kedv meghozta gyümölcsét. A gyárat amerikai mintára futószalag-termeléssel iparosították, hiszen ekkorra már nyilvánvalóvá vált, hogy a kézzel készült cipők kora lejárt. A családi vállalkozásból kinőtt gyár pedig terjeszkedni kezdett.
Martfű puszta ígéretes területnek tűnt, hiszen itt összefutott közút, vasút és folyó. A tervek szerint autópályát, hajózható csatornát és számos szatellit várost is építtetett volna ide Jan Antonin Baťa. A nagyszabású tervekbe közbeszólt a világháború, meg kellett kurtítaniuk az eredeti elképzeléseiket, annál is inkább, mert a család emigrálni kényszerült, személyesen nem is tudták felügyelni a beruházást, csak képviselőiken keresztül. Így lett az eredetileg nyolc gyárépületből végül csak egy, a munkásoknak otthont nyújtó negyvenhárom Baťa-házból pedig huszonegy. Végül, Cikta Rt. néven 1943-ben kezdődött meg a termelés. Ugyanakkor a cipőgyár. nemcsak lakhatást biztosított a dolgozóinak, hanem igen jó fizetést is. A munkások gyerekeinek bölcsődét, óvodát és iskolát hoztak létre, sőt, a szakképzést is lehetővé tették.
A termelés a háború idején sem állt le, igaz, olyan fokú hiánnyal küzdött a cipőipar, hogy egy ideig gumitalpú cipők helyett, fatalpúakat gyártottak. A háború után a zlíni gyárat is államosították. Ettől kezdve negyven évig szerte a világon gyártottak és árultak Baťa cipőket, csak éppen Csehszlovákiában nem, alighanem ez volt az egyetlen „betiltott cipő” a kommunizmus alatt. Ma a legnagyobb Baťa áruház Prágában, a Vencel-tér aljánál található. A martfűi gyárat 1949-ben államosították, és a Tisza Cipőgyár Nemzeti Vállalat elnevezést kapta.
Minden időben, Tisza cipőben!
A gyár az ’50-es és ’60-as években csak a magyarországi keresletet elégítette ki, kizárólag a KGST-piacra exportált. 1971-ben hagyták jóvá a Tisza Cipőgyár új logóját, mely után egyértelművé vált, hogy a gyár saját fejlesztésű sportcipő vonala meghozta a hozzá fűzött reményeket. Folyamatosan bővült a választék, a tornacipők és hagyományos félcipők után megjelentek a magas szárú cipők is, később pedig adott sportágakhoz külön is készítettek már vászon- és bőrcipőket. 1974-ben Kiváló Áru minősítést kapott, de a minőséggel egyébként sem lehetett gond, hiszen az Adidas márkával is szerződésben álltak.
Hogy Martfű és a cipőgyára mennyire volt tényező a korszakban, jól mutatja, hogy Valentina Vlagyimirovna Tyereskova 1963-ban, első nőként az űrben járt, 1965-ben pedig látogatást tett a martfűi cipőgyárban. Nagy valószínűséggel ez adta az apropóját annak is, hogy a frissen megalapított lakásszövetkezetet róla nevezzék el, amelyet azóta is így hívnak. A cipőgyár a legnagyobb, legösszetettebb termelést biztosító gyár volt hazánkban, ahol a munkaerő-utánpótlásra is nagy hangsúlyt fektettek, a már korábban is létezett szakmunkásképzés, nemcsak az ott végzők számára, de a gyár számára is biztosítékot jelentett a jól képzett munkaerőre és a folyamatos minőségi munkára.
Az irigyelt cipőgyári munkásnők életét azonban beárnyékolta a martfűi rém, Kovács Péter tevékenysége. 1957-től kezdve négy nőt gyilkolt meg bestiális módon. Az utolsó áldozata meggyilkolása után, azonban gyanússá vált. A kihallgatáson még határozottan tagadta, hogy ismerte volna áldozatát. Ám, szembesítették a szemtanúkkal, sőt sógora is ellene vallott. Mivel úgy gondolta, hogy elmezavarra hivatkozva elkerülheti a kötelet, még két gyilkosságot bevallott. A nyomozás tovább folytatódott, míg végül fényderült a négy gyilkosságra és a két sikertelen kísérletre is. Kovácsot halálra ítélték. Az első áldozat meggyilkolásáért ártatlanul elítélt Kirják Jánost pedig felmentették. A férfi tizenegy évet ült a szegedi Csillag börtönben.
A martfűi rém, így tette hírhedté a várost, pedig valójában tiszaföldvári volt. Ma már nem Martfű a Tisza cipő otthona, de a márka ma is él, és ma is legalább olyan népszerű, mint a gyár fénykorában.
TÉ
Forrás:
