Lovagpáncél, korona, oroszlán és kivont kard: a címerek témavilágának eredete

Az emberi közösségek tagjai ősidők óta törekednek rá, hogy a vérségi, etnikai, vallási csoporthoz való tartozásuknak, vagy a csoporton belüli státuszuknak valamiféleképpen jelét adják. A címerek megjelenése leginkább a személyes emblémák és pecsétnyomók készítésének hagyományához köthető, amelynek létrejötte egészen a bronzkorig nyúlik vissza, a hadászati azonosító jelként történő használata a lovagok korában a 12. században terjedt el. Használatára eleinte haditechnikai okok végett volt szükség.

Geschlechter Buch der Statt Zürich - Evangélikus Egyház Miskolc, PDM

Azonosító a harcok forgatagában és drágaköves kellék koronázásra

A címerek Európában történő elterjedése a keresztes hadjáratok idejéhez köthető. Az 1095-ös clermonti zsinaton meghirdetett első keresztes hadjárat során II. Orbán pápa elrendelte, hogy a kereszteseknek vörös színű keresztet kell viselniük ruházatukon. A hadjárathoz kapcsolódóan alakultak meg az első egyházi lovagrendek is. De miért volt szükség címerekre egyáltalán? Eredendően alkalmazásuknak haditechnikai okai voltak: a zárt páncélban küzdő lovagok számára ugyanis a harcok forgatagában nehézséget okozott a haditársak felismerése. A páncélos lovagok kezdetben csak a pajzsukon, majd később a zászlókon és a fegyverzetük más darabjain is, illetve a lovuk felszerelésén olyan azonosító jelvényeket használtak, amelyeket békeidőben is büszkén viseltek a lovagi tornákon vagy a bajvívó mérkőzéseken. Így vált a csatajelvény idővel egyéni címerré.

Geschlechter Buch der Statt Zürich - Evangélikus Egyház Miskolc, PDM

Mivel a kora középkorban egy páncélos lovag felszerelése kisebb vagyonnal ért fel, amit csak a társadalom tehetősebb felső rétegéhez tartozók tudtak megfizetni, így kezdetben a címerviselés is az ő előjoguk volt. A lovagi tornákat megelőzően az azon résztvevőknek be kellett mutatniuk a címeres tornasisakjukat a címerszakértő heroldoknak, és azt közszemlére kellett tenni. Ilyen módon a résztvevők nemcsak tornakészségüket bizonyították, de a lovagi voltuk köztudomássá tétele mellett a címerüket is megismertették a nyilvánossággal. A kezdetleges címeres harci pajzsok esetében nem színesre festett pajzsokra kell gondolni, azok ugyanis a fa pajzsok állatbőrrel történő bevonásával, illetve különféle tárgyak például metszett alakzatok, pántokkal, fémlemezekkel és szögekkel való rögzítésével készültek:

„A harczban és tornaviadalokban használt czímeres pajzs könnyű, kemény fából készült s a mesteralakok és czímer-képek nem oly gyakran voltak ráfestve, mint azt általában hiszik, mert olajfesték még akkor nem volt s a tempera és enyv festéket lemosta volna az eső. Igaz ugyan, hogy a középkorból maradt fenn néhány festett czímeres pajzs, de ezek díszpajzsok voltak, a melyeket nem harczban, nem tornaviadalban használtak, hanem ünnepélyes alkalmakkor, éppen úgy, mint a fémből készültet és az olyan pajzst is, a melyet II. Venczel cseh király koronázásakor vittek előtte (1297), a melyen az oroszlán gyöngyökből volt kivarrva s karmai rubin kövekből voltak.” – 1897 Bárczay Oszkár

Címergyűjtemény Bémer László püspök számára - Piarista Rend Magyar Tartománya, CC BY-NC-ND

Címert mindenkinek!

Annak ellenére, hogy a haditechnika fejlődése a páncélos lovasság harcszíntérről történő kiszorulását eredményezte ez nem járt a címerhasználat eltűnésével, sőt, egyre szélesebb körű elterjedését pont annak köszönhette, hogy használata nem kapcsolódott tovább hadászati tevékenységhez. Így, idővel a hadászati technikákban járatlan polgárok, sőt még a parasztság körében is voltak olyanok, akik készíttettek maguknak címert. De a címerkészítés igazi reneszánsza csak akkor kezdődött mikor már nemcsak személyek készíttethettek maguknak, de testületeket, városokat, hűbérbirtokokat vagy tartományokat is címerekkel látták el. Saxoferrato, a XIV. századi jogtudós szerint a címerviselés joga bárkit megilletett ugyanakkor az egyetlen megkötés az volt, hogy a címernek egyedinek kellett lennie, amelynek ellenőrzése a harroldok feladata volt.

A fejedelmek által adományozott és a családi címerek

Természetesen a közemberek által készíttetett címereknél az uralkodók által adományozott címerek többet értek. Az oklevéllel együtt történő címeradományozásokra Nyugat-Európában csak IV. (Szép) Fülöp (1285-1314) francia király uralkodásának idejétől kezdődően vannak bizonyítékok.

„A czimerlevelekre vonatkozólag, mindenek előtt, megjegyzendő, hogy a czímerlevél (armalis) nem okvetetlen nemes levél is, mert czímert nem nemeseknek nemesítés nélkül is, és valóságos nemeseknek is adtak a fejedelmek, a kiknek a megnemesítésre már nem volt szükségük.” – 1897 Bárczay Oszkár

A címerek – akárcsak a családi birtokok – örökölhetők voltak. A nyugati heraldika követelménye alapján, a családok különböző ágainak címerében különböző ismertetőjegyeket kellett elhelyezni. A családi címer változtatásával, azaz a címertörés módszerével lehetővé vált az elsőszülöttség, a leányági leszármazotti, netalántán egy törvénytelen módon fogant utód jelölése. A címerpajzs felfordítása a család kihalását jelentette.

Heraldica oder Wapen-Kunst, 1735 - Evangélikus Egyház Miskolc, CC BY-NC

A címer idővel megjelent a leveleken, pecséteken, lakóépületek homlokzatán is. A legkorábbi máig fennmaradt magyar címerek az Árpád-ház tagjainak pecsétjei, amelyek keletkezését 1190 környékére becsülik. Ez idő tájt kezdtek királyi jelvényt ábrázoló címert használni a nemzeti méltóságok is. Azok a nagyobb földbirtokkal rendelkező nemesek és főméltóságok, akik kisebb-nagyobb létszámú katonai csapatot (bandériumot) voltak kötelesek az ország védelmére biztosítani, rendelkeztek arról, hogy címerüket a csapatuk katonái is viseljék.

„A Pester Lloyd igy nyilatkozik: Harcias kinézése volt Esztergomvármegye banderialistáinak. Minden lovas páncélinget viselt, nyakán arany lovaglánccal a megye diszes címerével. A kucsmát hollószárny diszitette.” – Esztergom és Vidéke, 1896

A fontosabb városok a 13. századtól kezdtek címeres pajzsot használni, megjelent a falusiak által kiállított és címeres pecséttel megerősített oklevél is, majd a 14. századtól pedig az ötvösjel, kovácsjegy és a házjel is. A magyar köznemesség körében a címerhasználat Zsigmond király uralkodásának idején vált általánossá. A magyar vármegyék közül elsőként Somogy kapott címert, 1498-ban II. Ulászló királytól.

Címeres, színes üvegablak - Kuny Domokos Múzeum, CC BY

Az erő és a hatalom szimbólumai

A címerek ábrái között történeti okokra visszavezethetőleg gyakoriak a lovagi motívumok: a lovagpáncél, a pajzs és a kivont kard. A hadászati témákon túl, igen kedvelt és gyakori címermotívumok azok, amik valamilyen módon az erő és a hatalom fogalmaihoz köthetők, ilyenek a várbástya és a korona, a ragadozó állatok közül pedig az oroszlán és a sas.

Erdélyi Károly

Forrás