Bíborba, bársonyba… – kendők a népi kultúrában

Télen az egyik legpraktikusabb ruházati kiegészítő a kendő, amelyet sálként nyakra tekerve is hordhatunk, illetve vállunkra vetve, hátunkat takarva vagy fejünket beborítva vele szintén viselhetünk. A magyar népviseletben is kiemelt szerepe van a kendőknek, amelyeket tájegységenként változatos, olykor kifejezetten bonyolult variációkban kötöttek a fejre, nyakra, vállra. Mintázatuk, színük és anyaguk is széles skálájú változatosságot mutat attól függően, hogy hétköznapi vagy ünnepi viseletnek szánták.

Írott kendők

A magyar folklórban számos alkalommal felbukkan ez a ruházati elem. „Kék selyem kendő, zöld selyem rojtja” – szól a népdal. „Elvesztettem zsebkendőmet, szidott anyám érte” – emlékezhetünk az ismert dallamra és a párválasztó játékra gyermekkorunkból. A kendő a népdalok gyakori szereplője.

Az egyik leghíresebb téli gyermekversben Weöres Sándor is említi: „Tél szele hóval, faggyal jő / elkel most a nagykendő. / Libben a tarka nagykendő, / húzza-rázza hűs szellő.” De Ady Endre A fehér kendő c. versében is megjelenik mint szimbolista jelkép.

A kereszténység egyik Krisztus-történetében szintén szerepel mint Veronika kendője. Veronika a kendőjével törölte meg Jézus verejtékező, véres arcát a keresztúton, ezáltal az megőrizte vonásainak lenyomatát. A kendőt később ereklyének tulajdonították. A Veronika szó jelentése vera icon, azaz hiteles arckép.

A fejkendő

A fejkendő és a főkötő az asszonyok viselete volt a magyar népi kultúrában. A nagyméretű kendők használatát praktikussági szempontok is vezérelték, hiszen takaróvá válhatott a hideg, az eső vagy a bogarak ellen. A pragmatikus használaton túl viselője díszévé vált. A nők hajviselete a főkötővel és a kendővel kiegészítve korukat, illetve családi állapotukat is jelezte. A hajadonoknak fedetlen fejjel, kilógó hajfonatokkal, azaz hajadonfővel kellett járniuk, főkötőt az asszonyok hordhattak. A „bekötötték a fejét” kifejezésünk is arra utal, hogy az esküvőtől kezdve a nőknek főkötőt, kendőt kellett viselniük. A friss házas asszony hordhatott erősen díszített ünnepi felső főkötőt, és ahogyan idősödött, egyre hagyta el a tarka színeket, idős nőként pedig a dísztelen alsó főkötőt viselte csupán, amelyben végül eltemették. A menyecskék kendőviselete megkülönböztető jelleggel bírt a kendők fajtáját, anyagát tekintve, ahogy azt a továbbiakban is olvashatjuk.

A kendőket gyakran a kontyra rögzítették vagy a főkötő felett hordták. Az ún. menyecskés kötés például a háromszögre hajtott kendő főkötő feletti, tarkón való megkötése. Az elől kötött kendőt áll alá valónak hívták. A hétköznapi színes, kékfestéssel készült kendők mellett az ünnepi viseletet a selyem és rojtosszegélyű kendők jelentették, télen a vastagabb anyagok, a gyapjú és a posztó védték az asszonyok fejét a hidegtől.

A hosszúkendő vagy fidel/fedél 2-3 méter hosszú, fél méter széles volt, és sokféle variációban viselhető. A dulandlé (tulle anglais, azaz angol tüll) tüllből készült, hímzett sarkú, nagyméretű kendő, amelyet félbehajtva, háromszög alakjában hordtak. Kalotaszegen az új asszony ünnepi viselete volt.

A bíbor vagy tekerődzőfátyol a főkötőre tűzött és a nyakon körbetekert fátyolkendő szintén a fiatalasszonyok cifra kiegészítője volt. Főként az ország legdíszesebb viseleteiről híres Sárközben volt használatban. Az ismert gyermekdalban is feltűnik: „Bíborba, bársonyba, gyöngyös koszorúba.”

Hajtogatás szempontjából érdekes a pacsa, amely merevített, a fej tetejére hajtogatott, vállakon, háton elterülő hosszú kendő. Elsősorban a Dunántúlon volt elterjedt, hasonlóságot mutatott a horvát és szlovén nők kendőviseletével. A pacsavetés bonyolultságát mutatja, hogy kevesen voltak az asszonyok körében, akik értették a módját, nagy gyakorlatot igényelt.

Kézbe, karra és vállra való kendők

A keszkenő vagy kézbevaló kendő kiegészítője volt az ünnepi öltözéknek, a lányok, asszonyok a kezükben tartották ezen alkalmakkor. Jellemzője volt a kendőt szegélyező csipke, hímzett minta vagy monogram. A jegykendőt jegyajándékként adta a lány a legénynek, amelyet az feltűnő helyen, például a nadrágkorcában hordott a menyegzőig. A karra való kendőt a nők a behajlított alkarjukon viselték, hasonló funkciója volt, mint a keszkenőnek. Tájegységenként változott, hogy vászonabroszt terítettek a karjukra vagy virágmintás kasmírt.

A háromszög alakúra hajtott vagy háromszögre szabott vállkendő célja a vállak fodrokkal, rojtokkal való hangsúlyozása vagy a has és a csípő kiemelése. Egyik sarka a hátra lógott, másik két sarkát a mellkason keresztülvetették, majd a hát deréktáji részén összekötötték. A kendők halmozása is előfordult, leginkább a sárközi viseletben, ahol a selyemkendő fölé két-három réteget vettek. Előfordult, főként a palóc falvakban, hogy egyházi nyomásra terjedt el a használata, funkcióját tekintve jól takart. A gondosan hajtogatott vállkendők helyett a 20. században terjedtek el a vastag, gyári kötésű berliner kendők mint téli ruhadarabok.

A férfiak kendője: a nyakravaló

A kendők megtalálhatóak voltak a férfiak viseletei között is. A nyakravaló kendőt a férfiak a nyakuk köré tekerték, majd elől megkötötték, díszes végei gyakran kétoldalt lógtak. Gyakran fekete színű, ritkábban fehér volt, hímzett mintával, rojtos szélekkel. Hazánkban a 19. században jelent meg a parasztok körében. A század végére a hosszú, sálszerű kendőt felváltotta az átlósan félbe-, majd sávokra hajtogatott négyzet alakú kendő.

TEJ

Forrás:

Balassa Iván (főszerk.): Magyar néprajz IV. kötet. Budapest. Akadémiai Kiadó, 1997. Magyar Elektronikus Könyvtár
http://mek.niif.hu/02100/02152/html/04/387.html

Ortutay Gyula (főszerk.): Magyar Néprajzi Lexikon. Budapest. Akadémiai Kiadó, 1977. Magyar Elektronikus Könyvtár
https://mek.oszk.hu/02100/02115/html/2-168.html

Ajánló

Májusi eső aranyat ér, és az esküvő?

Közhely, de május a szerelem hónapja, tavasz, rügyező fák, színpompás virágok és az esküvői szezon kezdete. A babona szerint, nemcsak a napoknak, az időjárásnak, de megannyi apróságnak is jelentősége van a házasság szerencsés kimenetelében. Nézzünk meg párat a teljesség igénye nélkül.

Mint a Duna hossza… - hajzattörténeti érdekességek

Az emberi hajkorona megkerülhetetlen része a kultúrtörténetnek. A férfiak a történelem folyamán általában valamilyen divathullám hatására formálták hajukat és arcszőrzetüket, követték az aktuális uralkodót – de előfordult, hogy lázadásból vagy kényszerből hordtak bizonyos fazont. A nőknél a divat vagy a lázadás mellett – főként a népi kultúrákban – a hajviselet mindig valamit jelzett: kort, családi állapotot. Viselése és ábrázolása örök érvényű szimbólum: az életerő, az egészség jelképe, ill. hatalomjelző és önkifejezési eszköz.

Félre bajusz, jön a szakáll

A szakáll a férfiak arcán növő szőrzet; az arc alsó részét és az állat fedi, lenyúlhat a nyakig, a száj és az orr közötti részét nevezzük bajusznak. Már az őskori ember számára lényeges funkcióval bírt; egyrészt meleget adott, védte a szájnyílást a piszoktól, másrészt az ellenség elrettentésére szolgált. A történelem során a férfiasság, az erő, a bölcsesség, a hatalom jelképe volt, és egyfajta összetartozást fejezett, és fejez ki jelenleg is viselői között. Az állatvilágban is megfigyelhető bizonyos emlősökön a pofaszőrzet, például a kutyán vagy a kecskén.

Bajuszkultusz

Bajusz alatt általában az ember, azon belül a férfi arcszőrzetének az orr és a száj között elhelyezkedő részét értjük. Másodlagos nemi jelleg, esztétikai funkcióval bír. Egyes társadalmi csoportokban identitásképző erő, illetve a történelem során változó divatjelenség, szimbólum. Az állatvilágban azonban más a szerepe: a tapintó-szaglószerv segíti az éjszakai életmódot folytató állatokat, főként a macskaféléket és más kisemlősöket. A halak (köztük a harcsák és a pontyok) esetében a bajuszszerű bőrfüggelékek is az érzékelést, tájékozódást szolgálják.

Fogj egy sétapálcát...

„Fogj egy sétapálcát, és légy vidám” – énekelte Németh Lehel a sokak által jól ismert és kedvelt dalban, s egyben ösztönözte is a korabeli ifjúságot, hogy kölcsönözzenek a nagyszülőktől ruhatárából más kiegészítőket is, és úgy járják a korábbi évtizedek táncait. De mire is szolgált a sétapálca? Járássegítő, divatos kiegészítő vagy önvédelmi eszköz?

Fekete nász, fehér gyász – népviseleteink színei

A magyar népviseletek a különböző tájegységek jellegzetességeit, hagyományait magukon viselő öltözékek. A főbb tájak közé tartozik a Dunántúl, a Felvidék, az Alföld és Erdély – ezeken belül pedig számtalan vidék viseletei találhatóak meg. A ruhadarabok színvilága és motívumaik igen változatosak. Készítésükkor fontos szempont volt a tartósság, így több generáció is viselhette – ami ma, a fast fashion világában sajnos már elképzelhetetlen.

További tematikus virtuális kiállításaink