A tánc ősi mágia
A lélek megnyilvánulásának legváltozatosabb formája a tánc, egy igazi ősi ösztön, ugyanakkor kétségtelenül sokkal több mint mozgás, ahogy a zene sem csak hangok egymásutánja. A tánc az egyik legmagasabb szintű művészeti ág. Legfrissebb válogatásunkban a tánc világnapja apropóján betekintünk a balett- és kortárstánc-történetbe, hazai művészekről készült fényképekkel illusztrálva, egyúttal táncosaink előtt is tisztelgünk.
Balett, a klasszikus
A balett az olasz balletto, a ballo (‘tánc’) kicsinyítő képzős alakja. A balett története legalább olyan sokrétű, mint maga a tánc története. A tánctörténet kutatását megtöltő könyvtárnyi szakirodalom szerint az egyetemes tánctörténet jelentős állomása 1661, amikor a francia Académie Royale de Danse (Királyi Táncakadémia) megalakult. Az intézményt alapító balettrajongó XIV. Lajos nemcsak távolról csodálta a táncosokat, maga is több előadásban szerepelt – sokan nem tudják, de a Napkirály jelzője is erre utal –, a hajnalig tartó Éjszaka című balettelőadásban a kortársai szerint a Nap szerepében nyújtott felejthetetlen teljesítményt.
Napjainkban egyértelmű, hogy a balett műfajában nagy számban fordulnak elő női táncosok, de ez egyáltalán nem volt magától értetődő, sokáig a női szerepeket is férfiak táncolták. Nagy áttörés volt a hölgyek számára, amikor Mademoiselle de La Fontaine 1681-ben A szerelem diadala című balettjében eltáncolta a női főszerepet, és ezzel útjára indult a balerina kultusz.
18. században jelentős fejlődésen ment keresztül a balett, ekkor vált az operával egyenrangú művészeti ággá. E nagy előrelépés középpontjában Jean-Georges Noverre – akinek születésnapja a tánc világnapja is – a cselekményes balett (ballet d’action) fontosságát hangsúlyozta, a táncosok szerepét erősítette oly módon, hogy mozdulataikkal érthetőbbé tegyék a cselekményt. Ebben az időben a nők csak másodlagos szereplőkként voltak jelen, nem is nagyon lehettek volna előtérben a magas talpú cipők és a hatalmas abroncsok miatt, melyek akadályozták őket mozgásukban.
A 19. század jelentős eseményei közül az egyik legfontosabb, amikor Avdotja Isztomina spiccen táncolt. A spicctánc feltalálását ugyanakkor a tánctörténet Marie Taglioninak tulajdonítja, aki 1832-ben akkora sikert ért el a Szilfid című balettben a hegyi tündér szerepében azzal, hogy szatén cipellőjében lábujjhelyre emelkedett, hogy rögtön utánozni kezdték. Újdonság volt ez, hiszen amíg nem létezett a spicc-cipő, a táncosnők lábujjhegyen egyensúlyoztak. Az általunk is ismert spicc-cipő azonban már Anna Pavlovához köthető, ő volt az, aki a cipőjébe egy kis négyzet alakú kemény boxot rakott, az általa kitalált cipő napjainkban is hasonlóan készül. A 20. század kezdetén a balett központja Oroszországba helyeződött át. Legkiválóbb művészei Petipa, Ivanov, Fokine, Nyizsinszkij, valamint Franciaországban Gyagilev voltak. Utóbbi kora legkitűnőbb táncművészeit, koreográfusait, zeneszerzőit gyűjtötte maga köré.
Hazánkban elsősorban olasz és osztrák hatás érvényesült. A Magyar Nemzeti Balett Társulat nőkből állt, egyetlen férfi tagja volt mindössze, aki Milánóból jött Budapestre és szerződött a társulathoz. Az együttes eleinte már említett olasz és az osztrák tánctechnikákat alkalmazta, majd az 1950-es évtől a világhírű orosz Vaganova módszert vezették be. A magyar balettművészet és -oktatás ebben az időszakban nagyot fejlődött: szovjet mintára hozták létre – az akkori „baráti” országok közül elsőként – az Állami Balett Intézetet, megindult a klasszikus és szovjet balettek átvétele, orosz szakemberek érkeztek Magyarországra, miközben táncosok és mesterek képezték magukat tovább a Szovjetunióban.
Nádasi Ferenc hazánk egyik legnagyobb hatású balettmestere a balettintézetben 1963-ig tanított. A 20-as évek elejétől külföldön lépett fel, csak 1936-ban tért vissza Magyarországra. Akkor azonban búcsút vett a színpadtól és minden energiáját a tanításnak szentelte, 1937-től az Operaházban és saját balettiskolájában oktatott, melyet feleségével vezetett.
Vidéki társulatok közül elsőként a Pécsi Balett bizonyult tartósnak. A vezetésével megbízott Eck Imre nagy lendülettel és művészi odaadással látott a merész feladatnak: a modern technikákban, dramaturgiában és kifejezési eszköztárban való ismeretek nélkül, csak saját elképzeléseire és koreográfiai ötleteire hagyatkozva kellett, ráadásul vidéken, modern balettegyüttest teremtenie egy klasszikus balett-technikán nevelődött fiatal csapatból.
A nemrégiben elhunyt Markó Iván, a Győri Balett emblematikus alakja volt. Markót, csak harmadik próbálkozásra vették fel az Állami Balett Intézetbe, ahol 1967-ben végzett Hidas Hedvig vegyes évfolyamában. 1968-tól 1972-ig a Magyar Állami Operaház balettművésze, címzetes magántáncosa volt. 1972 és 1979 között már Maurice Béjart társulatának, a XX. Század Balettjének vezető szólistája, ahol sikerei csúcsán 1974-ben a nemzetközi tánckritikusok a világ tíz legjobb táncosa közé választották. 1979-ben végleg visszatért Magyarországra, és a Balettintézet akkor végzős évfolyamának tagjaival valamint Kiss Jánossal együtt megalapította a Győri Balett társulatát, melynek 1991-ig igazgatója és koreográfusa volt.
Kreatív Mozgás Stúdió, a kortárs
Amikor Angelus Iván 1979-ben, az egyedülállóan újító szemléletű balettmester, Jeszenszky Endre jazztáncóráin találkozott Kálmán Ferenccel, majd nemsokára megalapították az Új Tánc Klubot, még nem tudhatták, hogy a kádári kultúrpolitikában – a tiltott, a tűrt, és a támogatott művészeti tevékenységek rendszerében – megférhetnek-e a tűrt kategóriában.
Angelus, a stúdió atyja magát csak „színházi emberként” aposztrofálja. Már egyetemi évei alatt részt vett az Orfeo-csoport és a Stúdió K Színház munkájában. Ebben az időszakban világossá vált számára, hogy mozgásművészettel akar foglalkozni, ugyanakkor ez nem volt olyan egyszerű a 70-es években, mert ahogy fogalmazott: „táncnak is csak az számított, ami a klasszikus balettből vagy a néptáncból indult ki”. Csakhogy Angelusnak a baletthez legfeljebb érintőlegesen, a néptánchoz meg még annyi köze sem volt.
Fuchs Lívia tánctörténész szerint, amit Európában a 20. század második felében modern táncnak hívtak, Magyarországon nemcsak lenézett, hanem a rendszerváltásig tiltott műfaj is volt. Ugyanakkor az 1970-es években nehéz volt újat alkotni a táncművészet terén. A klasszikus balettnek jelentős hagyományai voltak a Szovjetunióban, és a népek barátságos együttélésének ideája miatt a néptánc is elismert és támogatott volt, ami ezen kívül esett, az gyakorlatilag nem létezett.
Később Angelus és Kálmán 1983 szeptemberében megalapította a Kreatív Mozgás Stúdiót (KMS), amelynek otthona egy szebb napokat látott tornaterem lett. Péter Petra szerint a kezdeményezés az alternatív kultúra része volt, amely „a hivatalos kultúrával párhuzamos jelenségként jöhetett létre”. Az általuk létrehozott stúdió jó lehetőség volt azoknak, akik nem feleltek meg a balettintézeti követelményeknek, például mert túlkorosnak számítottak, vagy nem rendelkeztek kifogástalan alakkal, de szeretettek volna táncolni.
Ugyanakkor Angelusék szerették volna a tánckedvelő közönségüket a modern tánc elismert nemzetközi alakjaival is megismertetni. Az archívumban található fényképek tanúsága szerint a kurzusaikon gyakori vendégek voltak elismert külföldi előadók. Felbukkan a vajdasági születésű, Párizsban világhírnévre szert tett Nagy József, az amerikai születésű, de Norvégiában élő és alkotó Bruce Taylor, az Ausztráliában született, de ugyancsak Európában élő és alkotó Rhys Martin, valamint a stúdió leghíresebb vendégtanára, a Broadway előadóművésze, Matt Mattox amerikai jazztáncművész is.
Tánc a tükörprizmában - Fortepan, CC BY-SA
Igaz, Angelusék művészi teljesítményét a „szakma” tulajdonképpen ignorálta. Erre Angelus így emlékszik: „A Tükrök kritikáján kívül egyetlen előadásomat sem méltatták, tudomást sem vettek arról, amit csináltunk. Az 1982-ben színpadra vitt Tükrök esetében a dramaturgia, az alkotási módszertan mind fejlettebb volt, mint a táncnyelvi anyag. Nem is kifogásoltam, hogy nem tekintették táncnak, magam sem tekintettem annak, ezért is mondtam, hogy ha ez nem tánc, akkor én egy olyan színházi ember vagyok, akinek fontos, hogy mozgásban fejezze ki magát. Ők kizártak maguk közül, én pedig nem különösebben akartam közéjük tartozni, így jól megvoltunk egymással”.
Az online digitális archívumban jelenleg elérhető dokumentumok túlnyomó többsége az 1980-as években keletkezett. Az anyag legnagyobb része a Kreatív Mozgás Stúdió 1983-as megalakulása és a Budapest Tánciskola 1991-es indulása közé esik.
TÉ
Forrás:
https://hetifortepan.capacenter.hu/angelus-ivan
https://kultura.hu/75-eves-marko-ivan-tancmuvesz-03-29
Major Rita · Gara Márk: Az európai színpadi tánc története
https://archivum.tanc.org.hu/index.php/bemutatkozas
