A Zsolnay-gyár története 1851-re nyúlik vissza. Ebben az évben vette meg idősebb Zsolnay Miklós az első telket, rajta egy téglaégetővel és egy agyagbányával. Mivel Ignác fia egy évet Lukafán töltött, hogy elsajátítsa az agyagáruk gyártását, a munka csak 1853-ban kezdődhetett meg, az üzemet nem sokkal később Ignác nevére is íratta a gondos apa. Ignác évekig lelkesen vezette a kis manufaktúrát, ugyanakkor anyagi nehézségei miatt öccse, Vilmos (1828-1900) hitelekkel is támogatta, aki később csendestársként lépett be az üzletbe, ám amikor Ignác elhagyta az országot, a vállalkozás Vilmosra maradt.

Vilmos fiatal korában művészi ambíciókat dédelgetett, ügyesen festett és rajzolt, ám szülei rábeszélésére kereskedői pályára lépett. Tanulmányait Bécsben végezte, majd kereskedősegédként dolgozott. Vilmos tehetséges ember lévén felismerte, hogy a termelés hatékonyságának növeléséhez gépesítésre van szükség, így gőzgépet vásárolt. 1868-ban már saját nevén jegyeztethette be a cégét „Első pécsi Cement, Samott és Tűzálló Agyagáruk gyára” elnevezéssel. Vilmosnak nem lévén szaktudása, kezdetben mások segítségére szorult, arra azonban egyedül is hamar rájött, hogy kis üzemét csak akkor viheti sikerre, ha folyamatosan és nagy léptékben fejleszti. Az 1870-es évektől egyre nagyobb figyelmet fordított új anyagok és technikák kifejlesztésére, például a díszművek és az igényes étkészletek gyártásához 1874 és 1878 között kidolgozta a „porcellán-fajanszot”.

A manufaktúra a kezdetektől gyártott építészeti kerámiát, azonban az igazi fellendülés az 1870-es évek második felében következett be. A gyár első jelentős megbízatása az Ybl Miklós által tervezett Várbazárhoz fűződött, de komoly munkakapcsolata volt a cégnek Steindl Imrével is. A Steindl tervezte Parlament épületén alkalmazták először a pirogránitot. A pirogránit az 1880-as évek elején kifejlesztett, “Zsolnay kerámiafajták” gyűjtőneve. A “pyro” előtag a magas hőmérsékleten való égetésre, a “gránit” a termékek szilárdságára, tartósságára utal. Lechner Ödön, a magyaros szecesszió legnevesebb alkotója, olyan épületeken használta a Zsolnay kerámiákat, mint a Földtani Intézet, az Iparművészeti Múzeum vagy a Postatakarék.

Zsolnay Vilmos fia, Miklós (1857-1922) keze alatt 1875-ben megszületett az elefántcsontmáz, lányai, Júlia és Teréz pedig aktívan részt vettek az új dísz- és használati tárgyak tervezésében. Teréz (1854-1944) húgával, Júliával (1856-1950) óriási népművészeti gyűjteményt halmozott fel, Teréz 1870-es és 1880-as években született munkáit pedig főként ezek a fazekas- és textiltermékek ihletették. Júlia érdeklődése talán festőművészi ambíciói miatt is szélesedett, neki köszönhetően vált a gyár formakincsének részévé az orchidea- és a lótuszmotívum, de a Közel- és Távol-Kelet, illetve Perzsia világa is hatott művészetére. Alig huszonegy évesen ő tervezte meg a gyár védjegyét, melyen az öt torony (ez Pécs német nevére – Fünfkirchen, azaz Öttemplom – utal) alatt a három testvér keresztnevének kezdőbetűi, a T, J és M álltak.

A Zsolnay-gyár önálló építészeti részlegét 1885-ben hozták létre, amely az épületkerámiai megbízások teljesítését irányította. A Városligetben rendezett 1885. évi Országos Általános Kiállításon a gyár kínálatának teljességét, így az épületkerámiákat is nagy sikerrel mutatták be. Zsolnay Vilmos iparművészeti fejlesztéseinek középpontjában már az 1890-es évek elejétől az eozinmázzal kapcsolatos kutatások álltak. A redukáltan égetett, ezüst-oxid-, illetve réz-oxid-tartalmú, aranyló és bíborszínű fémlüszter máz már a középkori arab, és a reneszánsz kori itáliai műhelyekben is megjelent. Az angol és francia kutatásokkal versengve, Zsolnay Vilmos 1890-től Petrik Lajos (1851–1932) és Wartha Vince (1844–1914) vegyészprofesszorok segítségével foglalkozott az elfeledett technika újjáélesztésével. Érdekesség, hogy Wartha később a herendi porcelángyár újjászervezésében is részt vett, felesége pedig hazánk első magyar orvosnője, Hugonnai Vilma volt.

Az 1896-os Országos Millenniumi Kiállítás jelentős mérföldkő volt a manufaktúra életében. Az eozin technológia ekkor aratott osztatlan sikert. Míg a kiállításon szereplő díszedényeken elsősorban népi és keleti motívumok jelentek meg, a következő években már a szecesszió jegyében formált kerámiák lettek népszerűek.
1900 márciusában, apja halálakor Zsolnay Miklós vette át a gyár vezetését. A képzett, több nyelven beszélő Miklós vezetésével a gyárban az ipari termelés került túlsúlyba. Az első világháború alatt az építészeti kerámiagyártás szinte teljesen megszűnt, helyette főként elektromos szigetelőket gyártottak. A háború utáni válság és a nyersanyagforrások elvesztése az üzemet is rosszul érintette. Mindezt tetézte Zsolnay Miklós betegsége, halála után az örökösei vették át a gyárat. A fennmaradás kulcsa a porcelánra átállás volt, a porcelánszigetelők mellett az étkezési porcelánedények gyártását is megkezdték. Később a világválság majd a második világháború sem kedveztek az egykor prosperáló cég versenyképességének. A második világháború alatt a termelés jelentősen visszaesett, majd szünetelt is. Az államosítás után az első ötéves terv idején főleg ipari porcelánt gyártott az akkori nevén Pécsi „Zsolnay” Porcelángyár Nemzeti Vállalat, a cég még a privatizációt is túlélte. A néhai gyár területén a 2010-es Európa kulturális fővárosa évad részeként új városrészt alakítottak ki Zsolnay Kulturális Negyed néven.

Ami a Zsolnay-kerámiával díszített épületeket illeti, az egykori Osztrák–Magyar Monarchia területén található Zsolnay kerámiával díszített épületek száma meghaladja a 250-et. 
Az Országház épületétől az Iparművészeti Múzeumig számos kiemelkedő jelentőségű műemléki épület hirdeti a pécsi gyár kivételes eredményeit.

Apropó Pécs, bár a város tagadhatatlanul olyan elszakíthatatlan kötelékkel kapcsolódik a gyárhoz, mint Szerencs a csokigyárhoz, kapacitásbővítése érdekében 1895–1902 között létrejött egy üzem Budapesten is, mely szanitertermékeket és csempeburkolatokat állított elő a székesfővárosban. Az üzem a zuglói Öv utcában állt, mely az államosítás után Budapesti Porcelángyár néven működött. A gyár helyén ma a Porcelán lakópark található, csak a környező utcanevek (Majolika, Fajansz, Zsolnay Vilmos) emlékeztetnek az egykori híres gyárra.

A Zsolnay porcelán és kerámia hungarikum, a Zsolnay név a hagyomány, az egyediség, a művészi érték és az állandó megújulás jelképe. Az üzem ma is működik, amire talán az egyik legszebb példa az a Zsolnay-kandalló, ami a Budavári Palota Szent István-termében található: a Zsolnay Porcelánmanufaktúra pécsi gyárában a szakemberek az egykori mintadarabok, eredeti tervek és archív fotók alapján készítették el ismét a kandalló mását.