Thonet székeken – a lapra szerelt bútorok diadala

A lapra szerelt bútorok megjelenése forradalmasította a bútorkereskedelmet. Valami hasonlóan grandiózus hatást ért el a bútorgyártás Fordja, Michael Thonet a futószalagon készült bútoraival. Világhírű székei könnyűek, olcsók, és igen tetszetős darabok voltak, mivel emellett könnyen összeszerelhetőnek és masszívnak is bizonyultak nemcsak lakásokban, hanem kávéházakban is igen népszerűek lettek. Ezen a héten, rövid bútortörténeti kitekintésre invitáljuk önöket, amihez elsősorban kávézók enteriőrjeit használtuk fel.

Régi formák új köntösben

VF_11_401_1.jpgA fa hajlítása már a görögök és az egyiptomiak által is ismert volt, igaz, ezt a tudást, nem a bútorkészítésben, hanem a hajóépítésben használták. A módszer szabadalomként először Angliában jelent meg, ami tulajdonképpen azt jelentette, hogy a fát forró vízben való főzéssel, gőzöléssel, vagy tűznek kitéve hajlították.
Mégis, a hajlított bútorzatok atyjának Michael Thonetet tartják.

Michael 1796-ban született Boppardban, Németországban, és kezdetben biedermeier stílusú bútorok készítésével kereste a kenyerét, de már ekkor érdeklődéssel fordult a hajlítás technikája felé. Hírnevét az ún. Boppard-szék alapozta meg, mely nagy teherbírású és könnyű ülőalkalmatosság volt. Thonet már az 1840-es években úgy gondolta, hogy a sorozatgyártásé a jövő, így az előre elkészített bútordarabjai raktárban várták, hogy eladásra kerüljenek. Mindeközben igyekezett a saját hajlítási technikáját levédetni. Ám ez nem ment olyan egyszerűen, a szabadalmi kérelmét a berlini hivatal elutasította, hiszen a mester a részletes gyártási folyamatról mélyen hallgatott, a hajlított fa bútorok pedig – ahogy már korábban említettük –,  valóban nem számítottak újdonságnak. Eközben pénze elfogyott, újabb szabadalom beadására nem volt módja, szorult helyzetéből boppardi üzletemberek kölcsöne segítette ki. Végül mecénása van Meerten nevén sikerült a szabadalmát elismertetnie. A pénzügyi gondjai azonban ettől nem oldódtak meg, a hitelezői  mialatt ő Bécsben próbált szerencsét  feleségét addig zaklatták, míg a raktáron maradt készletüket neje eladta, így szinte koldusszegényen érkezett a család Bécsbe. A császárvárosba egyébként Metternich herceg javaslatára érkezett, aki állítólag nagy tisztelője volt Thonetnek, de úgy vélte Boppardban örökre szegény marad, azért feltehetően a herceg ígérete, hogy – beajánlja az udvarnál, – jobban motiválta.

Bécsben Michael asztalosmunkát vállalt legidősebb fiával, és az a cél lebegett a szeme előtt, hogy megszabadul a céhek korlátozásaitól, sorozatgyártásba kezd és tökéletesíti technikáját. Ismét rámosolygott a szerencse, egy angol belsőépítész Peter Hubert Desvignes is felfigyelt tehetségére, és beajánlotta az épp átépítés alatt álló Liechtenstein-palota parkettáinak elkészítésében működő asztalosnak, így tulajdonképpen alvállalkozóként vett részt a munkálatokban.

Az olyan nehezen elfogadtatott szabadalma 1847-ben lejárt, és bár meg lehetett volna hosszabbítani, mégsem tette. 1847-től független gyárosként működött, ezúttal szabadalom nélkül. Miután 7 éven át másoknak dolgozott a család, végre Desvignes támogatásával létrehozták műhelyüket Gumpendorfban. Kifejlesztettek egy széket, mely négy előre gyártott elemből állt, amelyeket ki lehetett cserélni egyéb modelljeik elemeivel. Ez lett a No. 1-es szék. Nem kellett sokat várni a négyes számú világsikert hozó ülőkére, melyet 1850-ben mutattak be. Az általa készített szék ülőfelülete nádazott volt, mely később a cég védjegyévé is vált. 

Amikor a forma alkalmazkodik a funkcióhoz

VF_30740.jpgThonet a lehető legszélesebb ügyfélkört kívánta kielégíteni a legolcsóbb tömegárukkal, de ez nem jelentett minőségi romlást. No. 14-es modell kevés anyag felhasználásával készült, ugyanakkor masszív volt. Persze az 1859-ben bemutatott szék nem volt előzmény nélküli, végigjárta a tervezőjének ötletelési, fejlesztési útját. Ami újdonság volt, az a kör alakú üléskeret és az, hogy a háttámla belső ívét nem hagyományos asztalos módszerrel, csapokkal rögzítették, hanem csavarozással. Végleges formáját az 1867-es párizsi világkiállítás idején nyerte el, 6 elemből, 10 csavarral és 2 csavaralátéttel lehetett összeállítani az ülőkét, erre a svéd „bútorlegózáson” felnövekvő nemzedékünk, már fel sem kapja a fejét, nem igaz? De miért volt ennyire népszerű? Mert roppant olcsó volt, ezenkívül Thonet nemcsak a bútorkészítéshez értett, hanem azok eladásához is, igaz, ezt a feladatot inkább fiaira bízta. A cég 1856-ban végre teljesen iparosított vállalkozás lett, kicsit korábban 1853-ban megalakult a Gebrüder Thonet, vagyis a Thonet Fivérek, bár ekkor az idősebb Thonet még csak 57 éves volt, és igen aktív, fiait társtulajdonosokká tette.


VF_20773.jpgA cég úgy tudta tartani a tempót az egyre növekedő megrendelésekkel, hogy Bécsből a bükkfában gazdag Morvaországba (Koritschba) költöztették a gyárat. Thonet bútorgyára jellegzetes példája a 19. századi Monarchia-beli ipari fejlődésnek, hiszen "vidéken" olcsó munkaerő, jó közlekedés, és elegendő nyersanyag állt a rendelkezésére. A bükkerdők, melyeket csak tüzelőnek használtak, szinte érintetlenek voltak, a helyi lakosoknak sem földjük, sem munkájuk nem volt, ezért roppant függőviszonyban álltak a gyárral, mely ezt maximálisan ki is használta. Alacsony bérekkel és meglehetősen mostoha körülményekkel tudott versenyezni a gyár az egyre szaporodó konkurenciával. De ami a legfontosabb, a roppant precíz munkaszervezéssel, a gyártás és a marketing már ebben az időszakban el kezdett különválni. Az első üzletük Bécsben nyílt és ez már nem a gyár mellett, hanem a fényűző Stephansplatzon állt, ezt követte a milánói, a berlini és a párizsi üzlet. Természetesen voltak lerakatai a világ számos más városában így Budapesten is. Ez volt a Thonet-udvar, mely 1869-71-ben épült a Vigadó téren. Tervezője Skalnitzky Antal és Koch Henrik, építőmestere pedig Wagner János volt. 1898-ban az épület egy részét tűzvész pusztította, aminek áldozatul esett az itteni lerakat is, ezután a ház bérházként funkcionált. Több híresség is lakott itt, például Illyés Gyula. Földszintjén több sörcsarnok is működött, a legismertebb talán a Pilzeni volt.

VF_38316_1.jpgA vállalat széleskörű ismertségéhez hozzájárult a többnyelvű katalógusuk is, melyben minden modelljüket bemutatták, ezután kidolgoztak egy rendelési elvet, amellyel könnyen eligazodhatott az ügyfél a beszámozott bútorok rengetegében. Ezeket a katalógusokat később specializálták voltak, amelyek színházaknak, voltak, amelyek kávéházaknak készültek. A Thonet-birodalom termelésének csúcsa 1912-ben volt, évi 1.8 millió bútordarabot készítettek, ezeknek kétharmada szék volt. Az első világháború drasztikusan csökkentette a megrendeléseiket, két rivális gyártó már 1914-ben egyesült Kohn és Mundus néven, a Thonet-gyár megpróbált kitartani, végül 1921-ben részvénytársasággá alakult, de 1923-ban kénytelen volt egyesülni a Kohn-Mundus céggel, így jött létre a Thonet-Mundus vállalat. A 20. században is megmaradt a hajlított bútorok divatja, azonban már nem fából, hanem műanyagból, és lemezből hajlították azokat. A 30-as években az egyik leghíresebb tervezőjük Marcel Breuer, vagyis Breuer Marcell volt, akinek konzolos székét talán ma is sokan ismerik.
A cég ma is működik, olyannyira, hogy ha arra kíváncsi, a sarokban porosodó széke eredeti Thonet gyártmány-e, a weboldalukon "eredetiségvizsgálatra" is van lehetőség.

 

Forrás:

Alexander von Vegesack: Thonet, Cser kiadó, Budapest, 2009.

https://muebledeviena.com/

https://www.thonet.de/en/services/end-consumers/authenticity-verification

Tetszett ez a virtuális kiállítás? Olvasson tovább!