Al M. visszaemlékezése

szöveg
minősített tartalom

Az interjú a houstoni Holocaust Museum számára készült, 1997. július 7-én. A kérdező a Rice University munkatársa. Al M. beszámol a negyvenes években történtekről, az antiszemitizmus elterjedéséről Magyarországon. Al édesapja a vasútnál dolgozott, Budapesten, szegényes körülmények között éltek. Al beszámol a Csehszlovákiából érkezett menekültekről. Említi továbbá Horthy hatalomátvételét, majd a nyilasokét. Budapesten élt a legnagyobb zsidó közösség, Al megemlíti a sárga csillag viselését, a védett házakat, Wallenberg jelenlétét, a házasodási feltételeket, stb. A család Hatvanba került internáló táborba. Itt vagonírozták be őket és indították Auschwitzba. Al tizennégy éves volt, amikor deportálták őket. Visszaemlékszik Mengele válogatására, a családtagok szétválasztására, a barakkrendszerre, valamint a különböző színű háromszögekre, melyeket kápók és egyéb speciális feladattal megbízott foglyok viseltek. Al Melkben volt, egy altáborban, amikor 1944. július 8-án az amerikaiak légitámadást indítottak. Al tüdeje sérült meg ekkor, melyet a háború után tudott csak megfelelően kivizsgáltatni. Al három sikertelen szökési kísérletről számol be, melynek résztvevői közül kettőt Al szeme láttára végeztek ki. Al említi Julius L. hadnagyot, akit később Ludwigsbergben akasztottak fel. L. arról beszélt, hogy ha a németek visszaverték az oroszokat, a foglyok biztonságban lesznek, és egy másik táborba kerülnek át. Melkből Linzbe és onnan Ebensee-be irányították át a foglyokat. Al a felszabadulás után New Yorkba utazott, Bronxban lakott. Ausztriában Alnak a Simon Wiesenthal által működtetett szervezet segített, Weilheimbe került, és ott mérnöki tanulmányokat folytatott az amerikai hadsereg tagjaként, melyet a HIAS finanszírozott számára. Ezután került ki New Yorkba. Houstont véletlenszerűen választotta ki. Al rokonai közül édesanyja, egy nővére és két fivére maradt életben. Ők Budapesten élnek. Al visszalátogatott Ebensee-be, amely a háború idején elpusztultak számára létrehozott egy köztemetőt. Alnak három gyermeke van.

The interview was made for Holocaust Museum Houston, in the 7th of July, 1997. The reporter is a co-worker of Rice University. Al M. reports about the happenings of the forties, the spread of anti-Semitism in Hungary. Al’s father worked at the railroad in Budapest, the family lived in poor circumstances. Al mentions the refugees from Czechoslovakia, the takeover of Horthy, then of the Arrow Cross. He mentions that the largest Jewish Community was in Budapest, the obligation of wearing the yellow stars, the protective houses, Wallenberg’s presence and work, conditions of wedding, etc. His family got to Hatvan into an internment camp. They were entrained here and sent to Auschwitz. Al was 14 years old then. He remembers Mengele and his selections, the disconnection of family members, the system of the barracks, as well as the several colored triangles which the kapos and the prisoners with different types of exercises wore. Al was in a sub-camp in Melk, when the American Air Force started to bomb the town on 8th of July, 1944. Al's lungs were wounded then, which he could get medically examined after the war. Al tried to escape three times unsuccessfully, where two of them were executed immediately, which Al saw. He also mentions Julius L., a lieutenant (Obersturmführer), who was hanged up later in Ludwigsberg. L. promised promised them that prisoners would be safe, when Germans could win against Russians and they would get to another camp. Al was directed to Linz and then to Ebensee after Melk. After the war, Al travelled to New Yorkand lived in Bronx. The Simon Wiesenthal group supported Al, later he got to Weilheim, where he learnt at an engineer’s school as the member of American Army. His studies were financed by the HIAS. After this he got to New York, later on to Houston, which he chose randomly. Al’s mother, his sister and two brothers survived among his relatives. They all live in Budapest. Al visited Ebensee where a cemetery is created for the deads perished during the war. Al has three children.

Cím(ek), nyelv
nyelv angol
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy visszaemlékezés
tárgy interjú
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Paul L., Al M.
kiadó Holokauszt Emlékközpont
közreműködő Julius L., Al M.
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Budapest
térbeli vonatkozás Auschwitz-Birkenau
térbeli vonatkozás Mauthausen
térbeli vonatkozás Melk
térbeli vonatkozás Ebensee
térbeli vonatkozás Austria
térbeli vonatkozás New York
térbeli vonatkozás Houston
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
létrehozás dátuma 1997-07-07
hivatalos kibocsátás 2011-01-01
időbeli vonatkozás 1944-1945
időbeli vonatkozás 1997. július 7.
Jellemzők
hordozó papír
méret 23 oldal
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Al M.
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Holokauszt Emlékközpont
leltári szám/regisztrációs szám 2011.461.4